31.rész: Louis&Jessi különleges kapcsolata...

 Sziasztok!

Végre új rész!! Most próbálok gyakrabban hozni, mert hamarosan (hó végén) megyek táborba, aztán augusztus se lesz valami szabad, szóval, ha be szeretném fejezni a történetemet, akkor sokszor kell írnom. Egyik kedves olvasóm (Fanny <3) egyszer írt nekem komit, aminek nagyon örültem, az ő kedvence Louis, és ezért is most gyakran lesz Louis szemszöge. Remélem örül neki, és más is. Köszönöm azoknak, akik egy tetszik-kel, megjegyzésükkel bearanyozták a napomat és nagyon köszönöm két személynek a legtöbb biztatást amit valaha kaptam. Nagyon szeretem őket és persze minden olvasómat. Na de nem húzom az időt, jó olvasást:

xoxo Encii.~

~Louis~

Reggel mocorgásra ébredtem. Nem tudtam kivel aludtam együtt, mígnem kinyitottam a szemem. Hát persze, én feküdtem be Jessi mellé. Ő még édesdeden aludt mellettem. Óvatosan kikászálódtam az ágyból, de ez nem sikerült, mert valaki visszahúzott. Meglepődtem, amiért azt akarta feküdjek vissza mellé, bár lehet azt se tudja ki vagyok. Készségesen visszakucorogtam mögé, örültem közelségének. Most volt alkalmam közelebbről tanulmányozni arcvonásait és mit ne mondjak gyönyörűek. Egy valamit észrevettem: a kisírt szemeit. Ezt én okoztam neki, én voltam ekkora tapló. Próbáltam nem nyomulni rá és megtartani a tisztes távolságot. Hallgattam egyenletes levegővételét és én is egyszerre vettem vele levegőt. Újra mocorgott, majd hamarosan megfordult és szembetaláltam magam gyönyörű szemeivel, amelyek tágra nyíltak a meglepetéstől. Gyorsan felálltam és próbáltam megmagyarázni a dolgot.

- Nyugi nem történt semmi, csak befeküdtem melléd és aludtam - mondtam. - Jól aludtál?

-  Itt ültem és hirtelen elaludtam. Sajnálom, hogy kitúrtalak, nem baj, hogy idefeküdtél, csak meglepett, amúgy jól aludtam, te? - kérdezett vissza.

- Nem gond nem zavart, sőt örültem. Én is jól aludtam - feleltem. - Kérsz valamit reggelire?

- Igen, köszi - válaszolt még félálomban. Nagyon édes volt, még a tegnapi ruhájában, kócos hajával és gyönyörűségével.

- Annyira gyönyörű vagy - mondtam ámulva.

- Dehogy csak néz rám: kócos a hajam, a tegnapi ruhám van rajtam, a sminkem szétfolyt, a ruhám vizes, és szerintem az ágy is. Soroljam még? - felelte idegesen. Ráhagytam a dolgot, nem fogom visszavonni amit mondtam. Felhívtam a konyhát és a reggelink hamarosan meg is érkezett. Odavittem neki a tálcát és hagytam hagy egyen. Én a nappaliban fogyasztottam el az ételt. Jessi kijött a szobából és a fürdőt kereste. Megmutattam neki, majd hagytam, hogy elkészüljön. A vízcsobogást hallgatva mentem a szobámba és öltöztem fel. A tálcákat a konyhába vittem és összepakoltam a cuccomat. Az órámra pillantottam ami fél nyolcat mutatott. Egy óra múlva megyünk tovább Cardiff-ba.

- Louis tudsz szólni Dorothy-nak, hogy hozzon nekem valami ruhát? - kérdezte idegesen. Hát persze, ruhát nem hozott, mert nem terveztük, hogy itt marad.

- Persze szólok egy pillanat - mondtam és kimentem. Bekopogtam a szomszéd lakásba és Stephanie nyitott ajtót.

- Jó reggelt! Dorothy itt van? - köszöntöttem.

- Neked is! Nem tudom, gyere beljebb - invitált be, majd berontott Dorothy szobájába. Aki épp öltözött, szerencsére nem láttam semmit. Várjunk csak ez miért szerencse? Miért ne lenne nekem jó ha láthatnék egy lányt öltözni? Na jól van Louis túl kanos vagy, állítsd le magadat. Jézus milyen hülye gondolataim vannak. Dorothy köszönése zökkentett vissza a valóságba.

- Jaj szia. Jessi épp a fürdőben van és azt mondta, kérjek tőled ruhát - mondtam. 

- Rendben mindjárt keresek valamit - felelte és visszament a szobába, majd a bőröndjét kezdte kutatni. Majd ideadott pár ruhadarabot és miután megköszöntem, mentem is. Bekopogtak a fürdőbe.

- Ki az? - kérdezte Jessi.

- Louis vagyok, hoztam ruhát - mondtam és kisvártatva résnyire kinyílt az ajtó és átvette a ruhákat. A nappaliban várakoztam és közben bekapcsoltam a televíziót és azon néztem valami filmet. Hamarosan kijött Jessi a fürdőből megújulva, gyönyörűen.

- Most még gyönyörűbb vagy, ha olyan létezik - bókoltam neki, ő csak elpirult. - Mi hamarosan indulunk tovább, velünk tartasz? - böktem ki, amit már reggel óta meg akartam kérdezni. 

- Meddig maradnék? - kérdezte.

- Ameddig akarsz, a lányok augusztus végéig maradnak - feleltem.

- Még meglátom, de most szívesen veletek tartotok, csak, hogy egy darab ruhát nem hoztam - mondta szomorúan.

- Nem baj, ha kell holnap délelőtt elmegyünk vásárolni és mindent megveszünk ami tetszik - mondtam. Szemei felcsillogtak, de utána újra szomorú volt.

- Louis, ez olyan mintha kihasználnálak, ráadásul nem is vagyunk együtt - mondta.

- De lehetnénk - mondtam ki. Hoppá lehet nem kellett volna.

- Lehetnénk, de nem vagyunk együtt - mondta. - és akkor sem kéne mindent megvenned nekem. Én nem azért vagyok veletek, mert híresek, gazdagok vagytok, hanem mert kedvellek titeket.

- Köszönöm, ez jól esik, kevés az ilyen ember, aki ezért van velünk - mondtam. Tényleg nagyon jól estek a szavai. Odamentem hozzá és megöleltem, fülébe duruzsoltam, hogy köszönöm, de azt már nem mertem, hogy szeretem. Először meglepődött, de utána szorosan megölelt. Nagyon jól esett ölelése és nagyon örültem. 

- Én tudod miért kedvellek? Mert egy kedves aranyos lány vagy, aki nem mellesleg gyönyörű. Nagyon jól érzem magam veled, nekem te egy nagyon jó barátom vagy - örömében könny szökött a szemébe és én letöröltem őket. Nem vagyunk együtt, de szinte már úgy viselkedünk, és úgy is érzünk - legalábbis én. Bár a múltkori kirohanásai végett, azt gondolom, ő is hasonlóan viszonyul hozzám.

- Na, de térjünk vissza a ruhákra – mondta Jessi nevetve. Elgondolkodtam.

- Bízol bennem annyira, hogy beengeded a testőrömet a házadba, hogy elhozza a cuccait? - kérdeztem.

- Benned bízok, de nem tudom a testőrödbe bízhatok-e – Bár ez tényleg jogos. Nem tudom én bíznék-e benne.

- Akkor új ötlet: amikor lesz egy szabad napunk elmegyünk Londonba, elhozzuk a ruháidat, addig pedig a lányok biztos adnak, vagy ha nem akkor majd veszünk – mondtam boldogan.

- Rendben benne vagyok, köszönöm – mondta és kaptam az arcomra egy puszit.

- Én köszönöm, hogy velünk jössz, meg mindent, hogy találkozhattunk. Megbeszéljük a dolgokat a buszon? - kérdeztem.

- Rendben, ránk fér, hogy tisztázzuk – mondta.

- Na most már sietek a fürdőbe, mert elkésünk – mondtam és gyors bementem a fürdőbe, fogat mostam, megcsináltam a hajam, fújtam magamra a parfümömből és már ki is jöttem. - Körülnézek, nehogy itt hagyjunk valamit - Majd mindent ellenőrizve megfogtam a bőröndöket és kisétáltunk a szobából. Bezártam a szobát és mehetünk is le. A liftbe beszállva furcsa érzés fogott el. Csak ketten vagyunk itt, akár le is támadhatnám Jessi-t. De nem én nem ilyen vagyok, én megszerzem őt, és utána letámadom. Furcsa gondolataim vannak az biztos. Leértünk és a recepción leadtam a kulcsot, majd a hallba várakoztunk. Testőröm bejött a bőröndökért és a buszhoz vitte. Leültünk egy kanapéra és beszélgettünk. Semmi komoly téma nem jött szóba, csak úgy beszéltünk mindenről ami szóba jött. Majd hirtelen megcsörrent a telefonom és Harry hívott.

- Bocsi ezt fel kell vennem – mondtam és gyorsan fel is vettem. Elmesélte mi történt vele, én pedig szakadtam a röhögéstől. Duzzogva letette.

- Mi történt? - kérdezte Jessi kíváncsian.

- Bezártam Harryt a lakásba – mondtam nevetve. - Megszívassam? - kérdeztem sunyin.

- Oké hajrá – mondta nevetve. Visszakértem a kulcsot és a lépcsőn mentünk fel. Tárcsáztam a szerencsétlen Harry-t és azt mondtam, hogy már nem adják vissza a kulcsot.

-Ez most komoly? - kérdezte Harry. - Mit csináljak? - kérdezte pánikba esve.

- Nem tudom mássz ki az erkélyen – mondtam a nevetésemet elfojtva. Szó nélkül letettem a telefont és az ajtó elé siettem. Kicsit vártam, hogy ne legyen túl feltűnő.

- Mennyi pénz van Önnél? - kérdeztem eltorzított hangon.

- Nem tudom nem sok – felelte félve.

- Akkor nem engedem ki – mondtam.

- Várjon, mennyi kellene? - kérdezte. Na ezt már szeretem, bekapta a horgot.

- Én kétezerre gondoltam – feleltem ugyanolyan hangnemben.

- Hogy mennyire? - kérdezett vissza idegesen. - Na mindegy rendben odaadom, de nyissa ki az ajtót.

- Előbb csúsztassa ki a pénzt – A kérésemet teljesítette, én pedig lassan a zárba helyeztem a kulcsot és kinyitottam az ajtót.

- Köszö....Louis? Rohadj meg! - mondta a vállamba bokszolva.

- Nyugi a pénzed visszakapod – mondtam és nevettem Jessi-vel.

- Ezt még megkeserülöd – mondta vészjóslóan. Siettünk le a hallba mert lehet elkésünk. A többiek már idegesen vártak ránk.

- Bocsi, bocsi, bocsi itt vagyunk – mondta Harry és sietve távoztunk a hotelből. Előtte még gyorsan leadtam a kulcsot.

- Jessi gyere mögém, van nálad napszemüveg? - kérdeztem.

- Nincs – mondta szomorúan. Levettem a sajátomat és odaadtam neki. - Köszi, de ki fog égni a retinád – mondta.

- Nem baj, érted mindent – mondtam és a többiek után mentünk. Legszívesebben megfogtam volna a kezét, hogy nehogy elsodorják a fotósok, de nem tehettem. Rábíztam a testőrömre így én védtelen maradtam. Sajnos ez rosszul sült el. Elsodortak és a sok köcsög közé ragadtam, ahonnan nem volt kiút. Záporoztak a kérdések miközben próbáltam menekülni. Egy újságíró tartott vissza.

- Vegye le rólam a kezét, mit képzel? - mondtam idegesen és „sietősre” vettem a tempót. Valaki megfogta a kezemet és húzni kezdett. Kijutottam és sikeresen a buszra szálltam. Jessi mentett meg.

- Köszönöm, hogy segítettél. Nem félsz, hogy azt hiszik együtt vagyunk? - kérdeztem félve.

- Egyelőre még nem – mondta és nagyot nyelt. A busz elindult és mi a „hálószobába” mentünk. Itt kis fülkeszerűségek voltak, amik ágynak feleltek meg. Egybe befeküdtünk és egymással szembe beszéltük meg a dolgokat.

- Nagyon sajnálom a tegnapit, nem tudom Paul miért hívta El-t és sajnálom, hogy neki kellett választania – mondtam.

- De te miért nem tudtál választani? - kérdezte.

- Ezt még magam sem tudom, de az biztos, hogy téged szeretlek, de ez akkor nem ment – vallottam színt.

- Szeretsz? - kérdezte meglepetten és szerintem örült is.

- Igen mindennél jobban - mondtam el az érzéseimet. - Bebizonyítsam? - kérdeztem és már le is támadtam ajkaimmal. Csókunkba minden érzést belevittem. Majd levegőhiány miatt elváltunk.

- Nem vagyok egy Harry, de ezt nem hagyhattam ki – mondtam nevetve.

- Tudod, én is szeretlek, de ez nem ilyen egyszerű. Még gondolkodnom kell, hogy biztos jól döntök-e. Csalódtam már emberekben és nem akarom, hogy ez megint megtörténjen – mondta szomorúan és egy könnycsepp gördült le az arcán.

- Nekem elmondhatod ha akarod – mondtam. - Sajnálom, hogy folyton megsiratlak.

- Nem baj és rendben elmondom. Pontosan négy évvel ezelőtt történt, még amikor 15 voltam. Az akkori barátommal Ben-el már féléve együtt voltam. Nagyon jól megvoltunk, nagyon szerettem őt, addig a napig. Elhívott magához, hogy töltsük együtt a napot. Elmentem, hát rosszul tettem. Megnéztünk egy filmet a szobájában az ágyon. A családja otthon volt, vagyis nekem azt mondta. Elkezdett nagyon nyomulni és csókolgatta a nyakam – Itt már könnyezett. - Nem hagytam magamat, de ő egy kigyúrt állat volt, szó szerint. Segítségért kiáltottam, de kiderült a családja nincs otthon. Olyanokat kért tőlem, amit én nem akartam. Undorodva, de meg kellett tennem. Ha nem tettem, akkor megvert. Majd megerőszakolt. Megerőszakolt az akit szerettem. Nem tudtam, hogy ő egy ilyen mocskos ember. Nem is ember, csak egy féreg. Hagyott elmenni, azzal a feltétellel, ha kussolok. Sírva rohantam haza. Szüleimnek sem mondhattam el, csak annyit, hogy összevesztünk. Én már lélekben szakítottam vele, de nem mondhattam ezt. Még ezek után is találkoztunk és szerinte együtt voltunk. Féltem, hogy megismétlődnek a történtek, ezért a cuccaimat bőröndbe raktam és könnyes búcsút véve szüleimtől örökre eltűntem abból a városból. Szüleim nem értették mi történt köztem és Ben között, de hittek nekem, hogy egy mocskos rohadék és jobb, ha soha többet nem látom. Kisöcsémmel azóta nem találkoztam. Több mint 3 éve vagyok London lakosa, de még mindig hiányzik Newcastle és a családom. Csak az a mocsok Ben ne lenne ott. Felfoghatatlan, hogy majd’ 16 évesen kellett új életet kezdenem. Még fel se nőttem. Szörnyű volt. Barátaimmal azóta nem találkoztam, és úgy gondolom nem is voltak igaz barátok. Amikor megismertelek titeket nagyon megörültem. Új barátokra leltem, és azt hiszem ez hiányzott a szürke hétköznapjaimból. Az volt életem legszörnyűbb napja, és éppen négy éve volt fel sem tudom fogni – fejezte be a mesélést könnyekkel küszködve.

- Nagyon sajnálom ami történt veled ez borzasztó. Az a Ben meg remélem a börtönben fogja letölteni az élete további részét. Köszönöm, hogy elmondtad, remélem így már könnyebb lesz megemészteni.

- Én köszönöm, te vagy az egyetlen akinek eddig elmondtam. Soha senki nem került olyan közel hozzám, hogy elmondjam neki – mondta és én magamhoz húztam...

Egy tetszik, egy megjegyzés, vagy +1 rendszeres olvasó igazolná nekem, hogy hogyan is írok :) <3
Ui: Remélem nem baj, hogy nem mindig hozok képet :)