39.rész: "Mert nem akarom, hogy kísértsen a múltam"

Üdv, kedves olvasók!

Azt hiszem körülbelül egy hete volt legutóbb rész, de ahogy már említettem gimnázium mellett elég nehézkes hétköznap írni. Nem tudok mindig mondani pontos napot, hogy mikor lesz új rész, de ahogy lesz időm, mindig megírom. Ez nem lett olyan hosszú, mindössze 2 oldal. Szerintem egész eseménydús lett, de ezt döntsétek el ti. Várom  reakciókat, bármilyen formában.
A legfontosabb pedig, hogy a mi drága ír manónknak ma van a 20. szülinapja. Boldog születésnapot neki!♥ Már ő is felnőtt:') Alig tudtam választani melyik képet tegyem ki róla, de végül ezt választottam. 
Niall-re csak felnézni lehet. Megvalósította az álmait, híres énekes lett, de mégsem szállt el magától és nem játszik a lányokkal. Az, hogy gitározni tud, és helyes is, csak ráadás. De a legjobban a nevetését szeretem. Azt hiszem ennyit tudok róla mondani. Ebben a részben ő sajnos nem szerepel, de a következőben talán sor kerülhet rá. Íme a rész.

Jó olvasást: 

L*encii.~

Nagy boldogan kinyitottam az ajtót, de nem az volt amire számítottam. Nem Harry volt, hanem Bea. Kezében két rózsaszín bőrönddel. Arcomról hamar lehervadt a mosoly és csak álltam és vártam, hogy megszólaljon.

- Szia drága – húzta el a végét, majd szorosan megölelt. Nem öleltem vissza, csak valami magyarázatot követeltem. Nem szólalt meg, ezért hát rákérdeztem:

- Mit keresel itt? - kérdeztem nem túl kedvesen. Kérdésem hallatán meglepődött, majd mosolyt csalva arcára válaszolt is:

- Láttad a videót? - kérdezte, mire én csak bólintottam. - A végén volt egy visszaszámláló, ami a mai napon nullázódott. A meglepetés pedig az volt, hogy idejöttünk – mondta örömmel. Egyszerűen megőrülök a hangjától, hagyja már abba a rikácsolást.

- Várj...mi az, hogy jöttünk? - kérdeztem meg rosszat sejtve. Mögöttem ott termett Stephanie és ő is értetlenkedve nézett. Ahogy lejjebb vándorolt a tekintete a bőröndökre szinte lesokkolt.

- Hát itt vannak a többiek is, csak ők egy hotelben, de reméltem, hogy nekem van hely itt nálatok – mondta, majd kikerülve minket besétált az ajtón. Felháborodva siettem utána és figyeltem mit csinált. Bement a nappaliba, bőröndjeit az út közepén hagyva leült a kanapéra és bekapcsolta a tv-t. Egy Miley Cyrus szám után a fiúkéra kapcsolt át, és Beának mintha eszébe jutott volna valami megszólalt:

- Tényleg mi van a ti kis barátaitokkal? - kérdezte csillogó szemekkel. Elgondolkoztam, hogy elmondjam neki, miszerint hamarosan jönnek, vagy inkább ne, és akkor talán könnyebb elpaterolni. Az utóbbi mellett döntöttem.

- Még turnén vannak, egy ideig nem jönnek haza – mondtam, mire Stephanie értetlenül nézett rám, csak küldtem felé egy biztató mosolyt és újra Beára szenteltük a figyelmünket. - Amúgy Bea, miből gondoltad, hogy csak úgy elszállásolod magad nálunk, akár egy régi jó barát? - kérdeztem meg ridegen.

- Hisz jó barátok vagyunk, nem? - kérdezte naivan. Ez a csaj egy hülye. Nem gyakran mondok ilyet, de ez már felfoghatatlan amit ő művel. Szem forgatva válaszoltam neki:

- Egy bocsánatkéréssel nincs minden elfelejtve – mondtam neki. - Örülnék, ha inkább a többiekkel szállnál meg – szűrtem ki a fogaim között utolsó szavaimat hozzá. Mit jön ő ahhoz, hogy miután megutáltatott mindenkivel, most mindent elfelejtve elszállásolja magát nálam? Felrohantam a szobámba, hogy ne lássák előtörő érzelmeimet. Feltéptem a szobám ajtaját, majd hangosan becsapva magam után terültem szét az ágyon és a párnába zokogtam.

- Miért nem lehetek egyszer boldog? - sírtam a párnámba. Észbe kaptam, ezért mielőtt bárki bejött volna, a kulcsot elfordítottam a zárban és visszafeküdtem az ágyamba. Miért kellett visszajönnie? Miért kell felhánytorgatni a múltat? Erős vagyok! De akkor miért sírok...?

* * *

Óráknak tűnt, míg kiadtam a feszültséget, pedig alig múlt el délután 4 óra. Bekapcsoltam a telefonom és egy üzenet fogadott: „Szia, miért nem vetted fel a telefont? Remélem nincs baj. Kérlek hívj fel, ha megkaptad ezt! Xx H” Mielőtt visszahívtam lementem a nappaliba, ahol egy ismerős hangot hallottam meg. Rohantam a nappaliba, de nem várt látvány fogadott: Bea és Harry a kanapén ültek és nagyban beszélgettek, nevetgéltek. Iszonyat rosszul esett, hogy Harry ilyen jól érzi magát vele és féltékeny is voltam. Harry észre vett és odasietett hozzám, majd szorosan karjaiba zárt. Nem érdekelt, hogy ott van Bea, megcsókoltam szerelmemet. Ajkaink táncot jártak, nyelve bejutásért könyörgött, amit meg is kapott. Kezét derekamon pihentette, míg én nyaka köré csavartam kezeimet. Hosszasan csókolóztunk, de levegőhiány miatt el kellett válnunk. Kézen fogva ültünk le a kanapéra, szorosan bújtam Harry mellkasához. Bea arcát látni kellett volna: egyszerre volt dühös, szomorú, mosolygós, és talán féltékeny is.

- Harry bemutatom egy volt osztálytársamat Beát, Bea ő itt Harry a barátom – hangsúlyoztam ki az utolsó szót. - Stephanie hova lett? - tereltem témát.

- Átment hozzánk, Bea nincs kedved megismerkedni a többiekkel? - kérdezte meg Harry. Ez most komoly? Nem ismerkedhet össze velük, nem lesz benne a baráti körünkbe, elhúzz egy hülye hotelba és vissza se jön.

- Bea épp menni készült, ugye? - kérdeztem meg, célozva arra, hogy jó lenne, ha takarodna.

- Nem, még van időm, a többiek meg tudnak várni – mondta. Amilyen szőke nem vette a lapot.

- Többiek? - kérdezte Harry meglepődve. Ne csak ezt ne. Nem csak Bea, még az osztályom is?

- A volt osztálytársaim – mondtam unottan. Megölöm ezt a hülye kis ribancot. Miért kell mindent elmondania Harry-nek? Minek kellett idejönnie? A hangulatom egyre inkább lombozódott le, annak ellenére, hogy Harry most jött vissza.

- Akkor nincs mit tenni: csapunk egy óriási bulit – kiáltotta Harry, majd felpattant és valakit felhívott. Valamelyik fiút szerintem. Minél előbb kellett intézkednem, ezért miután lerakta, elhívtam beszélgetni a konyhába. Lecseszett amiért illetlenül magára hagytuk a vendéget, de ez most cseppet sem érdekelt. Betapasztottam a száját, hogy végre én is szóhoz jussak:

- Figyelj rám Harry, ez a csaj a volt osztálytársam. Az még nem is lenne gond, de mindenkivel megutáltatott minket Stephanie-val. Csak ketten maradtunk. Küldött egy csomagot még pár hete és abban egy bocsánatkérő videó volt. Nem néztem végig, ezért is lepődtem meg amikor idejött. Kiderült, hogy a videó végén van egy visszaszámláló és amikor az lejár, nagy meglepetés vár. Ez a meglepetés az volt, hogy idejön az osztály. Rohadtul nem bocsátottam meg neki semmit, de ő ezt nem fogja fel, és azt hiszi, hogy ő majd itt fog lakni. Kérlek kerüld el ezt az olcsó ribancot, mert nem fogunk jól járni – fejeztem be hosszú mondandómat. Összezavarodottan nézett rám, az agytekervényei csak úgy forogtak.

- De miért nem adsz neki egy esélyt? - kérdezte meg ártatlanul.

- Mert nem akarom, hogy kísértsen a múltam – mondtam már könnyeket eresztve. Gyorsan letöröltem őket és megittam egy bögre teát. Harry magához ölelt, hogy megnyugtasson. - Kérlek, ígérd meg, hogy nem lesz buli – mondtam halkan.

- Megígérem – mondta, majd homlokon csókolt, és kimentünk a nappaliba. A tv-re pillantottam, amin most éppen valami zenecsatorna ment.

- A többiekkel mi újság? - kérdeztem meg hirtelen. Van egy remek tervem, ami talán sikerülhet.

- Semmi, várják, hogy végre bulizzunk – mondta Bea. Nem tudtam mást tenni, hát elmondtam:

- Sajnálom Bea, de nem lesz buli... - mondtam el neki, mire ő lelombozódott. Egyáltalán nem sajnáltam.

- De miért? - kérdezte szomorúan. Jaj, de drága, nem tud magának pasit keresni, mert elmarad a buli? Ó de szegény...

- Mert most jöttünk haza és pihennünk kell – mondta Harry, én pedig egy hálás pillantást küldtem felé. Részben igaz volt, hisz biztosan fáradtak voltak.

- Akkor majd ha kipihentétek magatokat, szóljatok. Megyek inkább a hotelbe, magatokra hagylak titeket – mondta és a bőröndjeivel együtt elindult a bejárati ajtóhoz. Én utánamentem, megvártam míg elkészül és útjára engedtem. Majd miután becsuktam az ajtót, jártam egy örömtáncot, amiért végre elment. Harry hülyének is nézett. De térjünk inkább Harry-re. Odasétáltam hozzá és szorosan megöleltem. Majd ő államnál fogva megemelte fejem és hosszasan megcsókolt. Lassan, szenvedélyesen.

- Ez hiányzott igazán – mondtam. A hálószoba felé tereltem Harry-t, de még az ajtóban megálltunk.

- Várj, adj öt percet – mondta majd lesietett a földszintre és mindenfélét behordott a szobámba. Majd mosolyogva állt elém és kezemnél fogva húzott be a szobába. Gyönyörű látvány fogadott: sötét volt, de mégis a gyertyák adtak egy kis meghitt hangulatot. Szám megtalálta az övét, majd lassú keringőt jártak. Tökéletes volt a pillanat, és felejthetetlen. Lassan ledöntött az ágyon, majd fölém hajolt és úgy csókoltuk egymást. Egy pillanatra se akartam elengedni. Ő volt a mindenem, nélküle senki vagyok. Kezei megtalálták pólóm szélét, de mielőtt felhúzhatta volna, közbeszóltam.

- Várj – mondtam, mire megállt és kérdőn szemembe nézett. - Csak azt szeretném mondani, hogy szeretlek – mondtam majd újra megcsókoltam. Belemosolygott csókunkba, ami engem is megmosolyogtatott.

- Én is szeretlek – mondta két csók között, majd folytattuk szenvedélyes éjszakánkat...