2013. december 8., vasárnap

46.rész: Mennem kell

Kedves Olvasók!
Mégsem osztom két részre a 45. részt, mert semmi értelme, csak azért akartam, hogy pont 50 rész legyen, de minek? Majd addig írom ameddig van mit. Tehát megérkeztem a 46. résszel és már nincs sok hátra, de még rengeteg dolog fog történni. Jó olvasást és sok virtuális ölelést: L*encii.~

Reggel ismeretlen közegben ébredtem, majd körülnéztem a szobába, de még mindig nem jöttem rá hol is lehetek. Mielőtt elkezdtem volna pánikolni, hogy mit csináltam részegen, inkább körülnéztem a szobában. A falak egyszerű fehérek voltak, de a sok kép családias hangulatot varázsolt. Közelebbről megnéztem a képeket és az egész teljesen lesokkolt: teli volt Harry és az én képeimmel, csak pár volt, ami a családjáról, a bandáról készült. Az egész falat beterítette a kapcsolatunk. Gyorsan előkerestem a telefonomat, mert meg akartam örökíteni. A földön hevert a táskám mellett. Feloldottam a zárt és meglepően szembesültem vele, hogy legalább 20 nem fogadott hívásom és rengeteg SMS-em jött. De most inkább gyorsan lefotóztam és visszaültem az ágyra. Először a srácok és Stephanie hívott, majd később a szüleim is. Egyedül csak Stephanie-nak írtam vissza, hogy Harry-vel vagyok. Felvettem Harry ingét és kibaktattam a nappaliba. Körbenéztem és az egyik helyiségből halk szitkozódás hallatszott, ezért hát odamentem. A konyha volt, és Harry éppen odaégetett valamit. Végignéztem rajta, egy szál alsóban állt, haja kissé kócosan állt fején, tetoválásai csak úgy „rikítottak” rajta. Közelebb léptem hozzá, majd kisebb habozás után szájára lágy puszit nyomtam. Nem lepődött meg, csak elmosolyodott. Felkaparta az omlettet (?) és kidobta a kukába. Magamban kuncogtam egy jót, miközben ő hangosan szitkozódott. Elkezdtem agyalni, mi is történt az éjjel, de mivel nem épp ruhában ébredtem ezért sejtem a dolgokat. Már csak az előzményekre lennék kíváncsi, hogy hogyan jutottunk el idáig. Rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem bánom, hogy itt vagyok. Lehet, hogy elszöktem otthonról, de különösképp nem érdekel. Lehet, hogy nem vagyok még 18, de jó lenne, ha anyám nem mondana meg nekem mindent. Gondolataimból Harry zökkentett ki, aki egy halk „jó étvágyat” -tal letette elénk a reggelit és hozzá láttunk. Meg kell, hogy mondjam másodjára egészen jól sikerült, csak sótlan volt, de ha megsózom, azt hiszi, hogy nagyon rossz. Ismerem, tuti ez lenne. Megettük, majd szó nélkül a szobába mentünk és felöltöztünk. Nem nagyon voltam előtte szégyenlős majdhogy’ fél év együttlét után. Ismételten a fal elé álltam és elkezdtem kémlelni a képeket. Kréta, London, Glasgow, Cardiff, és a többi együtt töltött pillanat. Könny szökött a szemembe, majd végigszántotta az arcomat, és végül lefolyt a kulcscsontomon. Két erős kéz fonódott derekamra, majd teste szorosan hozzám simult. Végül mellém állt és arcomat kémlelte. Puszit nyomott homlokomra és ő is a képeket kezdte vizslatni.
- Ezeket mikor tetted ki?- utaltam a képekre kíváncsian.
- Amikor egyedül éreztem magam – válaszolta egyszerűen, őszintén. Szomorúan néztem magam elé, hogy ezt mind az én anyám okozta. Két szívet elválasztott egymástól, akik összetartoztak, de mi van, ha e két szív újra összetalálkozik? Az érzéseiknek nem tudnak parancsolni.
Teljes testemmel felé fordultam, beletúrtam kócos hajába és magamhoz húztam. Orraink összeértek, ajkaink épphogy súrolták egymást. Gyönyörű zöld szemébe néztem, érzelmeit nem rejtegette egyszerre volt boldog, és reményteli. Végül még közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Egész testemet kirázta a hideg, a lábaim remegtek, pont, mint az első alkalomnál. Levegőhiány miatt elváltunk, ajkaim még ekkor is égtek. Hirtelen a telefonom rezegni kezdett a zsebemben, ami ebben a nagy csendben eléggé hallható volt. Kicsit vártam, nem akartam felvenni.
- Nem veszed fel? – suttogta Harry. Vállat rántottam, majd elővettem a telefonom. A kijelzőre pillantottam és kifújtam a levegőt, mert szerencsére nem a szüleim voltak, csak Stephanie. Végül nagy nehezen felvettem, mire ő rögtön letámadott, hogy mit képzelek magamról, hogy nem szólok, mindenki minket keress. Ott kellett volna maradnom, és nem szabadott volna eltűnnöm. A végén már nem figyeltem, mert tudtam, hogy csak szidás az egész. Végül közbeszóltam:
- Ki anyáskodtad magad? – kérdezte ridegen, de persze tudta, hogy nem haragszom rá. – Írtam, hogy Harry-nél vagyok – néztem az említettre egy mosoly kíséretében.
- Igen reggel voltál olyan kedves és megemlítetted, de egész hajnalba titeket kerestünk – kiabálta a végét, mire a telefont elemeltem a fülemtől, hogy ne szakadjon ki a dobhártyám. – Anyád már ki van akadva, azt üzeni fél órád van hazajönni, hajrá, szia – mondta és letette. Idegesen fújtam ki a levegőt és kezdtem el szedelőzködni.
- Hova- hova? – kérdezte Harry csábosan, majd szembefordított magával és csak bárgyún mosolygott.
- Fél órám van hazamenni – mondtam idegesen.
- Elviszlek kocsival 5 perc alatt, addig beszélgessünk – nézett rám kiskutya szemekkel. Visszadobtam a táskámat az ágyra, majd helyet foglaltunk egymással szemben. Némán ültünk, Harry idegesen tördelte ujjait, mire rátettem kezemet, hogy hagyja abba. Nem tudtam mit mondani, egy szó járt a fejemben, de attól féltem. Pedig csak egy szó, és mégis mennyi bonyodalmat okoz.
- Szeretlek – mondtam ki minden bátorságomat elővéve. Összeszorított fogakkal vártam az „ítéletet”, mire halványan elmosolyodott.
- Szeretlek mindennél jobban, örökké – mondta ki és óriási kő esett le a szívemről. Ez volt az egyszerűbb része, mert ezzel valamit kezdeni is kell. – Azt szeretném, hogy együtt legyünk, újra, mint régen – folytatta.
- Én is, de félek – terítettem ki érzéseimet.
- Soha ne félj, mert engem arra kértek, hogy csak egy dolog vezessen: szív és lélek – mondta, majd szorosan magához ölelt.
- Harry? – szóltam neki, mire szemembe nézett – lehetne ezt az egészet titokban? Nem tudnám elviselni anyámat – magyarázkodtam, de ő váratlanul megcsókolt. Minden érzés átjött, amit a külön töltött idők alatt érzett. Elváltunk egymástól, én pedig nyakába suttogtam: mennem kell. Azzal felkaptam a táskám és a bejárathoz igyekeztem. Felkaptam a kabátom – legalább nem látszik, hogy ugyanabban a ruhában vagyok, mint tegnap – és bevártam Harry-t. Kiléptünk az ajtón, Harry kocsija ott állt, csak a sofőr közben hazament. Gyorsan beültünk, hogy ne vegyenek észre, majd elindultunk. Az út némán telt, nem vitt egészen a házunkig, nehogy lebukjunk. Az utca végénél leállította a motort, majd felém fordult. Adtam neki egy hosszú csókot, majd ő homlokon puszilt és kiszálltam a kocsiból. Sietve tettem meg a hazafelé vezető utat, még körülbelül három percem volt. Egy pillanatra megálltam, majd félőn benyitottam az ajtón, a legrosszabbra számítva.

4 megjegyzés: