2014. március 21., péntek

Köszönet mindenért

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2013. március 21-én kezdődött el minden. Eleinte azért kezdtem el írni, mert imádtam azt az 5 srácot, és magyar directioner lévén nem gondoltam volna, hogy valaha is találkozunk Ezért ezt megírtam egy történetbe, bár utána már csak írtam és írtam. De tetszett, és örülök, hogy annak ellenére, hogy kaptam negatív kritikákat, nem tántorított el az írástól. Mert mindig volt, aki tartotta bennem a lelket. Ha abbahagytam volna, akkor cserben hagytalak volna titeket és én is a 10 éves (megsúgom, sokkal több vagyok) béna tinilányok közé kerültem volna, akik elhitték, hogy tudnak írni. Amit a legjobban becsülök magamban (jujj ego) az az, hogy sose írtam nektek azt, hogy „4 megjegyzés és új rész”, mert ez szánalmas. Ha akartok, úgyis komiztok. Mindig írtam nektek, hogy írjatok megjegyzést, de sose könyörögtem! A végére már nagyot esett a színvonal, de én akárhogyan is, de befejeztem és büszke vagyok magamra...

Én azt hittem, csak elkezdek írni, és majd lesz valahogy. Azt hittem egyszerű lesz, de nem. Meg kell csinálni/csináltatni a kinézetet, és azért valahogy írni is kéne. Az első rész első három mondata még mindig a fejemben van, és egyszerűen szörnyű. Idézem: „Évzáró. Végre. Már úgy untam ezt a 11.-es évet.” Először is, amik nagyon zavaróak azok a tőmondatok, és azt hiszem, a 11 mögé nem kell pont. Tudom, hogy egy sablontörténet az egész, de mikor erre rájöttem, próbáltam egyedivé tenni. Amikor ezt írom, még nincs befejezve a blog. Valahogy úgy éreztem, hogy még mielőtt vége, akkor kell megírnom. Mert akkor még nem fogom fel, hogy mi is történik. Tudom, hogy szörnyű az eleje, de nem akartam megváltoztatni, mert így legalább látom, mennyit fejlődtem. Talán ezért se nőnek annyira az olvasóimnak a száma, mert ahogy rálel az első részre, elolvassa és inkább zárja is be. Én is ezt tenném, de talán, ha a végét olvasom, valamivel elfogathatóbb. Ennyi idősen talán jobban kéne írnom, de én kikérem magamnak reálos vagyok. A történetet már nyáron be akartam fejezni, de mindig eszembe jutott valami csavar, amit muszáj volt beleírnom. Sok mindent nem terveztem meg, csak úgy jött. Az igazi írók is ezt teszik, de hangsúlyozom, még mindig nem szeretnék író lenni.

Annak a 9 rendszeres olvasónak, a facebook csoportom tagjainak, és még néhány kedves névtelen komizónak nagyon köszönök mindent. Szeretném megköszönni a díjakat, a kritikákat. Mert a kritikák által jöttem rá, hogy mik is a hibáim, felnyitották a szemem, hogy ez nem egy tökéletes blog, tökéletes írással. És igazuk volt, de nem adom fel, addig írok, amíg el nem érem a céljaimat. Csak annyit szeretnék, hogy egyszer elismerjenek itt a blogspot világában.
A legjobban pedig köszönöm azoknak, akik írtak megjegyzést, mert higgyétek el sokat jelent. Már majdnem abbahagytam, amikor váratlanul egy kedves aranyos lánytól szép szavakat kaptam. Pedig már ott tartottam, hogy itt a vége ennyi volt. Sosem írtam ki, hogy abbahagyom az írást, ha nem írtok, pedig ekkor ott tartottam, és mintha megérezte volna írt egy életmentő komit. Ezen is látszik, hogy egy írónak/bloggernek, illetve bármilyen más „alkotónak” mennyit számít, hogy megdicsérjék, hogy elmondják a véleményüket. Tehát kérlek titeket, hogy akármilyen bloggal találjátok szembe magatokat írjatok megjegyzést, az őszinte véleményetekről lehetőleg névvel. Nagyon rosszul tud esni egy blogolónak, ha névtelenül kritizálják. De ha nem szeretnétek kódokat fejteni, akkor elég egy chat üzi is, higgyétek el sokat jelent. Mert lehet nekem is több olvasóm van, csak nem jeleznek SEHOGYAN. Ezzel nem könyörögni akarok, hogy szánalmas legyek, csak most így a végén mindent elmondok ezzel a bloggal kapcsolatos érzéseimről.
Még egyszer mindent köszönök nektek, nem tudom, mivel tudnám meghálálni, hogy itt vagytok nekem és tartottátok bennem a lelket, akkor is, amikor már majdnem leléptem. A legjobban szeretnék köszönetet mondani egy barátnőmnek, aki szintén blogot ír. Ő mindig bízott bennem és nem engedte, hogy abbahagyjam. És egy másiknak, aki nem blogol, de mégis rengetegszer felrángatott a padlóról. Ti vagytok a legjobbak, nagyon köszönök mindent.
Ők is elköszönnek  tőletek!:)♥

Egy kis számadat:
Nyitás: 2013. március 21.
Zárás: 2014. március 21.
Feliratkozók: 9
Látogatottság: 9121
Komentek: 165 (enyémmel együtt)
Díjak: 5

Köszönöm, hogy írhattam nektek, és, hogy ha csak kevesen is, de olvastátok a blogom. Nagyon örültem minden komentnek, ugráltam örömömben. Az olvasóimnak nem tudom, mivel tudnám meghálálni, mindazt, amit kaptam, talán azzal, hogy továbbra is írok nektek, de ez azt hiszem kevés.
A következő blogom már szeptember elsején megnyitott, de most újra indul, továbbra is várom az olvasókat: Álarc~  
Ez egy teljesen más történet, sokkal egyedibb, és valamivel jobb is.
Ennyit szerettem volna mondani nektek, köszönök még egyszer mindent! Imádlak titeket!<3


A blogot hivatalosan is bezárom:
2014. március 21.

2014. március 15., szombat

Epilógus

~8 év múlva~
~.Dorothy.~

Kisfiúnk épp egy labdát dobálgat az apjának, aki nem rég ért haza egy fotózásról, miközben lányunk egy egyszerű gyerekdalt próbál eljátszani zongorán. Ilyenkor elgondolkozom azon, hogy mit örököltek tőlem a gyerekek, mire Harry azt mondja: a szépségedet. Ekkor mindig elmosolyodom, és még ennyi év után is elpirulok, majd egy csókot lehelek ajkaira. Én már akkor tudtam, hogy Harry jó apa lesz, mikor Lux-szal játszott évekkel ezelőtt. Most úgy bánik a lányával, ahogy egy hercegnővel szokás, a fia pedig már a legjobb haverja. Fiúnk, Natie, ma lett egy éves, és szerencsére mindenki, aki számít az itt lesz. A haja szőke és göndör, ami eszméletlen cuki, de nem bánnám, ha bebarnulna, illetve vörös lenne.  A szeme az enyém, szép világoskék. A lányunk haja begöndörödött és az idők során egyre vörösebb lesz. Már most rengeteg fiú szívét rabolta el, valami eszméletlen gyönyörű lány. Zöld szeme meg ugyanúgy csillog, mint az apjáé. Ő elmúlt három éves, és már most kész tehetséges művésznő.
Én sokáig vacilláltam, hogy mit is kezdjek magammal, végül saját újságot kezdtem el működtetni. Előtte voltak kisebb munkáim más újságoknál, de ennyi tapasztalattal már bele mertem vágni egy sajátba. Ez inkább női magazin, mint sem hírújság. Én nagyon szeretem, a barátaim is olvassák és mind nagyon büszkék rám. Stephanie remekül gitározik, a hangja is gyönyörű tehát ő ilyen téren helyezkedett el. A lányomnak is rengeteget segít és támogatja. Danielle igaz, már van egy fia, Logan, de a táncolással még mindig nem állt le, és az alakja még egy gyerek után is tökéletes. Eleanor és Jessica együtt modellkedik, ami meglepő a múltban történt dolgok után. Még egyikőjüknek sincs gyereke, de Eleanor Bobby párja lassan 5 éve. Perrie még mindig a Little Mix nevezetű banda tagja, Alisha pedig riporterként dolgozik, néha nekem is ír cikkeket. A fiúk pedig még mindig nagyon népszerűek. A rajongóik kezdtek beletörődni, hogy mindannyian megházasodtak, és lassan már mindenkinek lesz családja. Mikor dolgozniuk kell a srácoknak, akkor a gyerekek videóklipeket néznek az apjukról. Stephanie gyermeke kiköpött Niall, a neve pedig apjának középső neve: James. Gyönyörű szőke haja van, és eszméletlen kék szemei, félek, a saját lányomat fogja elcsábítani. Teljesen apjára ütött, és nagyon szoros a kapcsolatuk. Louis és Jessica már nekiálltak a babaprojektnek, és ha fiúk lesz, akkor Will lesz – Louis középső nevéből ered, ami William – ha lány, akkor Jasmine, mivel Jessica-nak ez volt a neve néhány hónapig. Mindenki nagyon ötletes nevet adott gyermekének. Mi sokáig gondolkoztunk rajta, a fiúnknak a Harry nevet szerettem volna, a lányunknak Harry pedig az én nevemet. Így ez kicsit furán jött volna ki, ezért végül a lányunk Charlotte lett, a fiúnk pedig Nathaniel, de én csak Natie-nek hívom. A gyerekeinket igyekszünk úgy nevelni, hogy a nagy fényűzés ellenére ne legyenek olyanok, mint a legtöbb mostani gyerek. Szeretném, ha megbecsülnék, amit mi leteszünk az asztalra, és kedves illedelmes gyerekek lennének. Bejárónőnk, se dadusunk nincsen, igyekszem mindent megcsinálni, nem szeretném, ha más nevelné a gyerekemet. Félek, hogy mindenki csak azért fog velük barátkozni, mert híresek, illetve az apjuk az. Remélem ennek ellenére lesznek barátaik, mert nem szeretném, ha a mi hibánk miatt ne lennének.

Az eljegyzést követő második évben mi is eljutottunk az esküvőig. Életem legjobb döntése volt, hogy hozzámentem, a kapcsolatunk szárnyal, és még mindig egyre jobban szeretem. Persze a mi kapcsolatunk se volt mindig tökéletes, de ahogy mondani szokás: ami elromlott, azt nem eldobni kell, hanem megjavítani, és mi ezt tettük. Még mindig lepereg előttem a rengeteg emlék a nászútról. Most is úgy gondolom, mint akkor: Nem kell nekem Amerika, se Ausztrália, én csak Olaszországba szeretnék már régóta eljutni. De igazából mindegy, hogy hol vagyok, a lényeg, hogy kivel. És én csak Vele szeretnék lenni.” Azóta már bejártuk az egész világot, a kislányom első útja egy évesen volt, a fiam pedig hamarosan repül Budapestre. A gyerekeim magyarul is tanulnak, tehát már most nagyon intelligensek. Néha magyarul kommunikálok velük, ha nem akarom, hogy Harry tudja, miről beszélünk. Harry eddig csak a szeretlek és az örökké szót tudja, de ez a kettő a legfontosabb. Mert mi mindig örökké szeretni fogjuk egymást…

2014. március 8., szombat

65.rész: Tökéletes

Kedves Olvasók!
Azt hiszem már ti is érzitek, hogy hamarosan a végére érünk. Nos, meg kell mondjam, hogy ez az utolsó rész, ezután pedig felteszem az epilógust és a köszönetnyilvánítást. Most még nem szeretnék búcsúzkodni, csak köszönök nektek mindent. Jó olvasást és minden csajnak boldog nőnapot!:D xoxo L*encii.~

~.Louis.~

Életem legfurcsább ébredése: egy pohár víz, ismeretlen fiú, és Jasmine. Hirtelen ugrottam fel, ahogy a jéghideg víz érintette nyakamat, mire elordítottam magamat, hogy „Fiúk ezt most miért kellett?”. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem a fiúkkal vagyok, hanem életem szerelme fekszik mellettem, velem szemben pedig egy ideges fiú áll. Védekező pozíciót vettem fel, majd félelmemet leplezve néztem farkasszemet az előttem álló fiúval.
- Jasmine? – szólítottam félve, mikor ismét mocorogni kezdett. Hirtelen pattantak ki szemei, majd meglepve nézett rám.
- Te mit keresel itt? – kérdezte ijedten, mire két tűz közé estem, és mindketten bosszúsan néztek rám.
- Én hoztalak haza – mondtam halkan, mire szemei kikerekedtek és gyorsan telefonált egyet. Elmerültem gondolataimban, ahogy reggeli édes hangját hallgattam. Még ilyen dühösen is nagyon szép volt, ezért próbáltam elrejteni csibész mosolyomat, nehogy a pasija vagy akárki is ez a fiú meg lássa.
- Most hívtam Alvint – Alvin istenem, ez még mindig röhejes – és azt mondta, hogy ő hozott el mindkettőnket, csak te jöttél be velem – mondta, mire helyeslően bólintottam. Egyik tincsével kezdett babrálni, majd pirulva nézett az előtte álló fiúra, aki gondolom nem a pasija, mert már megölt volna.
- Most már igazán nekem is elmagyarázhatnátok mindent – szólalt meg hirtelen, én pedig Jasmine-re néztem, hogy nyugodtan meséljen ő.
- Tudod, Bobby – Itt mindenkinek ilyen kisfiús cuki neve van? – róla már meséltem, ő Lewis – mondta, mire én homlokráncolva néztem rá, Lewis ez komoly?
- Miért is kaptam ezt a nevet? – szóltam közbe értetlenül.
- Mert nem akartam, hogy a testvérem megtudja, hogy Louis Tomlinsonba vagyok belezúgva – jelentette ki hirtelen, mire nekem elállt a szavam: nem múlt időben beszélt. A másik, pedig, hogy ez a Bobby gyerek valószínűleg az öccse, vagy a bátyja, bár nem néz ki olyan idősnek.
- Tehát ha jól értelmezem, akkor még mindig – néztem rá egy Harrytől tanult féloldalas mosoly kíséretében, mire ő csak pirulva lehajtotta fejét.
- Ez most komoly? Louis Tomlinson? A One Direction-ből? – mondta kiakadva Bobby, majd kiviharzott a szobából, és becsapta maga után az ajtót.
- Sajnálom, ha elrontottam mindent köztetek – feleltem kisvártatva, miközben visszaültem az ágyra. Csak legyintett egyet, majd leült mellém, én pedig meggondolás nélkül kulcsoltam össze ujjainkat, amitől először kicsit megijedt, de nem húzódott el.
- Tudod Lewis – nevetett – Az, hogy nem lehetünk együtt, nem azt jelenti, hogy nem szeretlek. Nem szeretnék belerondítani a mostani kapcsolatodba, és azt sem szeretném, hogy miattam szakítsatok azzal a gyönyörű lánnyal – mondta, mire elnevettem magam, ő pedig már-már sértődötten nézett rám, amiért a diszkréciója miatt nevetem ki. Pedig nem amiatt, hanem mert ő elhitte, hogy együtt vagyunk Alisha-val. Csak megráztam fejemet, majd magyarázkodni kezdtem:
- A lányra gondolsz a divatbemutatóról? – kérdeztem, mire ő aprót bólintott. – Ő csak egy haverom, semmi közünk egymáshoz, sőt neki barátja van. Hidd el, nekem nincs senkim, én még mindig rád várok – fejeztem be mondandómat, amit egy csókkal akartam nyugtázni, de ő csak óvatosan eltolt magától. Szomorúan és reménykedve néztem szemeibe, amikben apró könnycseppek gyűltek össze.
- Louis – szólított rendes nevemen, mire apró mosoly kúszott arcomra, miközben ő sóhajtott. Bíztatásként megszorítottam kezeit – én félek – bökte ki. – Nem tudok könnyen bízni, valahogy az utolsó kórházi élményem óta nem tudok olyan könnyen bízni a férfiakban – vallotta be, mire egy halk „sajnálom”-t böktem ki. Minden az én hibám. Vagyis ebből következtetve az életmódomé, hogy egy kis felkapott popsztárocska vagyok.
- Ezért nincsen barátod? Mert miattam nem tudtál másokban bízni? – kérdeztem meg óvatosan.
- Honnan veszed, hogy nincsen? – kérdezte meg tök komolyan, majd ijedt arcom láttára elnevette magát – tényleg nincsen, és nem is ezért, mert rengetegen próbálkoztak, de az én szívem már foglalt, és senki más nem tudná úgy betölteni ezt a szerepet, mint te, Louis Tomlinson – mondta ki, mire elmosolyodtam.
- Adjunk magunknak még egy esélyt – vetettem fel ötletemet – szeretném, ha újra tudnál bennem bízni. Nem tudom megígérni, hogy mindig minden rendben lesz, de az biztos, hogy én itt leszek veled, és még a legrosszabb napjaidon is számíthatsz rám! Játsszuk azt a játékot, hogy amíg nem állsz készen a kapcsolatunkra, addig nem próbálkozok be nálad, nem fogok csókokat csenni tőled, csak rajtad áll, hogy mennyit kell várnunk – mondtam, mire elmosolyodott, és nyakamba ugrott. Rajtam csimpaszkodott még akkor is, mikor kivezettem a hálóból, és a nagy nehezen megtalált konyhába vezettem, ahol Bobby szorgoskodott. Aranyos volt, ezért három főre terített. Leültettem a mellettem lévő székre Jasmine-t, majd kiböktem egy mondatot.
- Be kell valljam, Bobby először azt hittem, hogy ti együtt vagytok – mondtam, mire nevetésük bezengte az egész házat. Egyszerűen csodás napnak néztünk elébe, és ehhez nem kellett más, mint egy unalmas divatbemutató, egy szupermodell, és Dorothy, akinek mindent köszönhetek, hogy bátorított erre…

***

~.Jessica.~

Egy hónap, egy nagyon hosszú hónap kellett ahhoz, hogy ismét bízni tudjak, és együtt lehessünk Louis-val. Azóta a kapcsolatunk nem is lehetne jobb, a nevem pedig újra a régi. Ezt amúgy is jobban szeretem, na, mindegy. Ott hagytam Párizst, ahol új életet akartam kezdeni, mert rájöttem, a barátaim Londonban vannak. Bobby, az öcsém, pedig jött velem. És bár még mindig nincs barátnője, azért beajánlottam bár modell munkatársamnál. A médiában nagy port kavart, hogy én, Jasmine Jenkins, - a barátaimnak csak JJ – Louis Tomlinson barátnője vagyok, és még a nevem is más! De nem igazán érdekel, örülök, hogy végre kiderült. Újra a régi önmagam lehetek.
Imádom azokat a csodás péntek estéket, amiket nem egy kifutón kell töltenem, hanem a barátaimmal lehetek. Már kinőttünk ebből a hétvégi bulizásokból, sokkal jobban érezzük magunkat, ha együtt lehetünk mindannyian. Igaz, néha a fiúk nem érnek rá, vagy éppen nekem kell hirtelen elmennem valahova, de már megszoktuk, és igyekszünk minden szabadidőnket együtt tölteni. Nagyon jó kis csapatot alkotunk, Eleanor-ral is kibékültünk és már ő is velünk lóg. Talán összejönne az öcsémmel. Aztán még itt van Alisha, akiről azt hittem Louis barátja. Ő és a barátja is nagyon aranyos. Így 14-en alkotunk egy nagycsaládot, és semmi és senki nem tud minket szétválasztani.
Most is egy gyönyörű péntek estének nézünk elébe. Zayn és Perrie közös jövője már megpecsételődött, és nem kell sok idő, még mindenki csatlakozik hozzájuk. Igaz, hogy itt mi vagyunk Louis-val a legidősebbek, de szerintem mi leszünk az utolsók, akik összeházasodnak. Mindegy, addigra már lesz benne némi tapasztalatunk.

- JJ, szívem gyere ide – hívott oda magához Lou, aki azóta így szólít, mióta kiderült, az új-régi nevem. Odamentem hozzá és beleültem ölébe, miközben Niall kihozott hét tál pattogatott kukoricát, és minden párnak adott egyet. Akaratlanul is az öcsém, Bobby és Eleanor egy párt alkotnak, ami a filmezéseket illeti. Az újonnan beszerzett kanapén – a másik túl kicsit volt 14 embernek – mindenki helyet foglalt, majd elkezdtünk nézni egy filmet. Ami azt illeti a gondolataim ismét a jövőnk és a csodás életem körül forgott, mert rájöttem, hogy ezekkel az emberekkel vagyok boldog. És lehet, hogy a szüleim kitagadtak minket, de nekem ők a családom, és ez mindennél fontosabb. Ebből az életből már nincs vissza út, de be kell valljam, nem is akarok elmenni, ez így jó, számomra ez így tökéletes.

2014. március 2., vasárnap

64. rész: Jasmine, ki ez a fickó?

Kedves  Olvasók!

Meghoztam az új részt, ismét Louis szemszögéből. Remélem meglepődtök, hogy ki az a lány. Várom a véleményeket a részről, és igyekszem megírni a következőt. Jó olvasást, xoxo L*encii.~

~.Louis.~
„Akik egymáshoz tartoznak, azoknak a sors mindig talál egy újabb alkalmat a találkozásra.”

Ott ültem, mondhatni két tűz között, miközben minden szempár rám szegeződött a baráti körömből, mert ők tudták ki van a kifutón. Én csak néztem tovább a lányt, akiről közben el is felejtettem, hogy modell. Ő kicsit zavaros tekintettel nézett rám, és ha jól láttam, szaggatottan vette a levegőt. Egyedül Alisha nézett összezavarodottan, de most nem tudtam rá figyelni. Előredőltem és Dorothy pillantásait kerestem segítségért „kiáltva”. Ő se tudta mit tegyen, csak zavarodottan próbálta feldolgozni a történteket. Jessi, az én Jessim él és virul, ráadásul Párizsban van, és Channel ruhákat mutat be. Az élete fenekestül megváltozott, befutott modell lett. Csak én ebből kimaradtam. Kimaradtam azokból a hónapokból, amikor ott lehettem volna vele, hogy támogassam és erőt adjak neki. Helyettem biztosan megtette más! Mert egy ilyen szép lány nem sokáig marad egyedül. Idegesen pillantgattam körbe, majd Paul tekintetével találkoztam. Írtam neki egy üzenetet, hogy „te tudtál erről?”. Hamarosan válaszolt is, miszerint fogalma sem volt, hogy kik lesznek a mai modellek, mivel azokat nem szokta megnézni. Idegesen fújtam ki a bent tartott levegőt.
- Louis, jól vagy? – kérdezte meg Alisha, miközben zavarodott arcomat figyelte.
- Itt már semmi sincs rendben – válaszoltam, majd próbáltam felvenni műmosolyomat, és várni, hogy végre hazamehessek. A percek még lassabban teltek, mint eddig. Most már csak arra vágytam, hogy a saját ágyamba lehessek, és hogy egyedül haljak meg, 9 kutya társaságában. Nem szeretem a macskákat, na, mindegy. Ahogyan véget ért az egész, talán feltűnően gyorsan pattantam fel, és indulni készültem. Alisha derekát szorongattam, miközben próbáltunk kiverekedni a tömegen. Hirtelen egy kéz rántott ki a tömegből, mire rémülten tekingettem körbe.
~.Jessica.~
„El akartam felejteni, tovább kellett lépnem. Ott hagyott ezért hát elmenekültem. Azt hittem már nem szeretem, de ahogy újra találkoztunk, rájöttem, hogy az iránta érzett szerelmem felejthetetlen.”

Ez nem lehet igaz! Mit keres itt? Nem szabadna itt lennie. Új életet kezdtem, amibe ő már nem fért bele. El kellett felejtenem, túl kellett lépnem rajta, és idővel minden a helyére került.
Zavarodottan vonultam végig a kifutón, és azon gondolkoztam, hogy ki az a lány mellette?
Hát a barátnője, azt hitted várni fog rád? – kérdezte a belső hangom, mire próbáltam kizárni azt. Pedig teljesen igaza volt. Ott hagytam, és nem várhattam el tőle, hogy megkeressen. De én azért hagytam ott, mert ő sem volt ott akkor, mikor szükségem volt rá. A függönyök mögül még visszanézte, de már csak távolodó alakját láttam, ahogyan a mellette lévő lány derekát szorongatja, én pedig teljesen megsemmisültem. Sietve mentem az öltözőmbe és kapkodtam magamra a ruhámat, minél hamarabb a hotelban akartam lenni. Nem láthatom meg még egyszer, azzal minden seb újra felszakadna. Levettem a gondosan megtervezett gyönyörű Channel ruhát, majd a sajátomat kaptam magamra. Elmentem a mosdóba megigazítottam a sminkemet, majd felhívtam a testőrömet, hogy én már mennék haza. Addig bent várakoztam és idegesen tördeltem az ujjaimat. A sofőr dudált egyet én pedig elindultam a kocsi felé.

~.Louis.~

Egy eldugott sarokba húzott Dorothy, aki bosszúsan nézett rám.
- Neked teljesen elment az eszed? Itt van és hagyod elmenni? Most rögtön megkeresed és beszélsz vele – szólt rám ellentmondást nem tűrő hangon, mire szinte megrémülve néztem rá.
- Vigyázzatok Alisha-ra, majd találkozunk – kiáltottam még utána és visszafelé indultam el a tömeggel szemben. Néhányan dühösen néztek rám, amiért próbáltam köztük átfutkosni, de valahogy nem érdekelt. A filmekben most jönne az a rész, hogy az emberek a fejük fölött adogatnak át, hogy átjuthassak, de persze itt nekem kellett átvergődnöm. Mert ez a kőkemény valóság. Egy ajtóra ki volt írva, hogy idegeneknek belépni tilos, ezért hát bementem. Úgy voltam vele, hogy erre találom a modelleket. Benyitottam egy ajtón, mire néhány lány felsikított, mert éppen öltöztek. Nem volt kiírva, hogy öltöző! Próbáltam feltűnés nélkül tovább menni.
- Uram, maga mit keres itt? – kérdezte egy öltönyös fickó, akinek testőr feelingje volt.
- Jó napot! Egy bizonyos modellt keresek, Jessica Simpsont – mondtam neki nyugodt hangnemben. Megnézte a listáját, majd megcsóválta a fejét.
- Nem ismerem – mondta ki ridegen, és felém közeledett, hogy kidobjon. Magam elé raktam a kezem, hogy próbáljak védekezni, de nem igazán ment.
- Láttam ma fellépni, láttam, higgye már el! – kiáltottam, de nem figyelt rám, csak felkapott a hátára és a legközelebbi ajtón kidobott. Leporoltam öltönyömet, mintha annyira koszos lett volna, majd idegesen fújtattam egyet és arrébb álltam. Megpillantottam egy gyönyörű szőke hajú lányt, aki épp a kocsijához tartott, mire feleszméltem, már hangosan elkiáltottam magamat:
- Jessica! – De ő nem fordult hátra. Sietve mentem utána, miközben a nevét mondogattam, majd beálltam elé, de sajnos az nem ő volt. Sűrű bocsánatkérések közepette álltam be valami tető alá, hogy ne ázzak el, és vártam a csodára. Elővettem a telefonom, és dobtam egy SMS-t Dorothynak, hogy „nem találom S.O.S.” Rögtön írt is vissza, hogy hol vagyok, meg hasonlók. Elkezdtünk beszélgetni és ő, mint valami kém kezdet el keresési útvonalat gyártani, hogy hogyan menjek be az épületbe meg ilyenek. De erre nem volt szükségem, mert akkor egy újabb lány lépett ki az ajtón, akinek már az arcát is láttam. Először inkább megbújtam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg ő az. Idegesen tördelte az ujjait, majd tárcsázott és elkezdett beszélgetni valakivel, arról, hogy most már jöjjön érte. Kifújta a bent tartott levegőt, majd visszament az épületbe mire sóhajtottam egyet. Lehet az elülső ajtón fog elmenni. Ezért hát körbementem az épület körül és ott várakoztam. Nem történt semmi, de megpillantottam egy autót, ami fénysebességgel sietett a hátsó udvarhoz. Talán őt hívta – gondoltam magamban. Futva visszasiettem és lihegve néztem az eseményeket: Jessica az autó felé siet, mire én utolsó reményemben utána mentem.
- Jessica! – kiáltottam el magamat, de ez a lány se fordult meg. Eljátszottam ugyanazt, mint a másik lánnyal, majd mikor felém fordult szinte lesokkolt. Szitkozódott egy sort, majd lehajtotta fejét és a földet kezdte bámulni. Közben a sofőr kipattant az autóból és kezét fegyverére téve közeledett felénk.
- Jasmine, ki ez a fickó? – kérdezte meg. Ki az a Jasmine? Mi van? Jessica kifújta szeméből frufruját, majd félően pillantott testőrére. Várjunk csak, mikor lett frufruja?
- Alvin – kezdett bele Jessi, én pedig majdnem elröhögtem magam. Ne mondja, hogy ennek a kemény fickónak Alvin a neve? Ez röhejes. – Tudod, róla már meséltem. Ő Lou – mondta ki a varázsigét, én pedig azon gondolkoztam, hogy jó-e nekem, ha tudja, ki vagyok, és egyáltalán miket mesélhetett neki Jessi, vagyis Jasmine. Vajon elhordott mindennek, hogy milyen szemét vagyok, vagy mindent elmesélt elejétől a végéig, hogy én igyekeztem mindig mellé állni, és segíteni, de ő lelépett? Vagy lehet az is egy félreértés volt? Azért mert egyszer pont, mikor felébredt nem voltam bent, azt hitte, hogy meg se látogattam, soha? Hogy nem ért annyit a szerelmünk, hogy ott üljek és reménykedjek, hogy felébred? Talán így történt, és akkor én vagyok a szemét. Alvin még mindig nem nézett rám barátságosabban, tehát biztos nem mesélt rólam jókat.
- Jessi, akarom mondani, Jasmine, miért mentél el? – kérdeztem miközben már férfi létemre a könnyeimmel küszködtem.
-  Hogy miért? Szerinted? – Jött nekem és lökött el magától - Felébredtem, és mit kellett látnom? Hogy ott fekszek egyedül a kórteremben, és senki nem vár rám – mondta, mire meg akartam ölelni, de ő csak mellkasomat ütötte. Sírt, keservesen, ahogyan még sose. Nem akarom, hogy miattam sírjon! Alvin kinyitotta az autó ajtaját, mire beültettem Jasmine-t, és kisebb habozás után én is beültem mellé. Alvin rátaposott a gázra és elindultunk, valószínűleg Jasmine hotelszobájához. A tükörből dühösen méregetett ez a fickó, amitől nem éreztem magam jobban. Jasmine haját simogattam, és próbáltam nyugtatgatni, miközben legbelül majd megőrültem, hogy miattam ment el. Az a fránya három nap! Kellett Paul-nak beszervezni valami hülye fotózást, meg dedikálást. Hamarosan odaértünk egy szállodához, ami mint kiderült, pont a miénkkel szemben van! Ekkora szerencsét! Jasmine közben elaludt, ezért ölembe vettem fáradt testét. Alvin át akarta venni, de legyintettem egyet, hogy hagyja.
- Mikor megy a repülője? – kérdeztem meg Alvintól, reménykedve, hátha ugyanazzal a járattal megy, mint mi.
- Nem megy vissza – mondta, mire sokkolva néztem rá, majd felkísért minket a szobába. – Új élete van, amibe te nem tartozol bele – jelentette ki. Ezt most komolyan ő akarja eldönteni? Majd Jasmine megmondja, mit szeretne. Bementem a szobába, ahol hatalmas luxus fogadott, de már megszoktam. Megkerestem a hálószobáját, majd lefektettem a francia ágyra és visszamentem a barack színű nappaliba. Csak leültem a kanapéra, és azt terveztem, hogy éberen fogok őrködni, mert félek, hogy megint elmegy. Unalmamban a házban kezdtem mászkálni, mire felfedeztem még egy hálószobát, ezért halkan benyitottam. Egy körülbelül velem egy idős fiú feküdt az ágyban. Hogy mi? Ugye nem a barátja? De akkor egy ágyban lennének, és a divatbemutatón is láttam volna. Melyik a jobb? Ha a nappaliban talál rám a gyerek, vagy ha befekszek Jasmine mellé és ott talál meg? Talán az utóbbi jobb lenne, hisz mégis csak Jasmine ki tudna menteni, hogy ki is vagyok. Vagy ő fog leütni, amiért befeküdtem mellé. Mindegy, végül bebújtam mellé, és óvatosan karjaimba zártam apró testét. Írtam Dorothy-nak egy gyors helyzetjelentést, majd Jasmine-ra szenteltem figyelmemet.
- Jó éjt szerelmem, sosem hagylak még egyszer el – mondtam suttogva, majd egy apró puszit nyomtam hajába és próbáltam elaludni. Előre féltem a reggeltől…

2014. február 23., vasárnap

63.rész: Tele izgalmakkal...

Kedves Olvasók!
Tudom késtem, de előző héten nem volt időm írni. A következő rész sokkal izgalmasabb lesz, ígérem. Hagyjatok nyomot, jó olvasást xoxo L*encii.~


~.Louis.~
A nap sugarai átsütöttek a szürke felhők között ezen a kora tavaszi reggelen. Hanyatt fekve néztem ki az ablakon és csodáltam az eget. Elgondolkoztam jelenlegi életemen: boldog vagyok? Ha teljes mértékben nem is, de azt hiszem, amíg éneklek egy részem mindig boldog lesz. Viszont nem tudok tovább abban a tudatban élni, hogy Ő nincs mellettem. Még nem voltunk együtt, de ez semmit nem jelent, szerettem tiszta szívemből. Mit is beszélek itt múlt időben, még mindig szeretem! Bármit megtennék azért, hogy csak még egyszer láthassam és magyarázatot kapjak mindenre. Mert még mindig nem értem, hogy miért ment el. Még mindig nem tudom kiverni fejemből gyönyörű tengerkék szemeit, szőke hosszú haját, harsány nevetését, és tetteit. Tetteit, amikkel elhitette velem, hogy szeret.  Hisz miért is szeretne? Akkor nem ment volna el. Fájdalmas gondolatmenetemet halk kopogás zavarta meg, ami nem is volt annyira zavaró. A gondolataim végre lecsendesedtek, és az ajtót kezdtem szuggerálni, hátha magától kinyílik. Lassan nyílt ki az ajtó, majd egy aranybarna loboncot vettem észre belógni, amihez később Alisha társult. Szégyenlősen jött be, testét csak egy leggings (Eleanortól ismerem ezt a szót, belém nevelte) és egy bő póló fedte. Nem rég kelhetett fel, még sminkmentes arccal nézett rám. Végül egy lakásba kerültünk, de azt mondta, amíg nem kell velem aludnia, addig oké. Megköszörültem a torkomat, majd szólásra bírtam magamat:
- Jó reggelt – ültem fel az ágyon. Megpaskoltam magam mellett a helyet, mire Alisha hosszú lábaival két lépésben átszelte a köztünk lévő teret és óvatosan leült.
- Neked is – fürkészte arcomat, majd aggódva nézett szemeimbe. – Ugye nem én keltetelek? – kérdezte meg.
- Ennyire látszik, hogy alig aludtam? – próbáltam viccesre venni a formát. – Amúgy nem, már egy ideje fent vagyok – A telefonom képernyőjére lestem, és fájdalmasan állapítottam meg, hogy még csak 8 óra.
- Reggeliztél már? – kérdeztem meg, mire csak megcsóválta a fejét és felpattant. Én is követtem a példáját, majd szégyenlősen felhúztam egy bő nadrágot. Alsót vettem fel éjjelre, tanulva a „Dorothy hirtelen lerántja rólam a takarót” esetből. Ahogy ez eszembe jutott, akaratlanul is elnevettem magam, mire Alisha kérdőn nézett rám, ezért elmeséltem neki a sztorit. Nevetve ültünk le a konyhába, mire Alisha csúnyán megjegyezte:
- Akkor nem én vagyok az első, akinek van barátja és egy lakásban alszol – mondta gúnyos mosollyal az arcán, mire leesett mit mondott, ezért elkezdtem magyarázkodni. – Persze-persze – mondogatta nevetve, de én már nem törődtem vele, mert pincért hívtam valami bőséges reggeliért. Hát így telt az első reggelem Párizsban Alisha Dickens társaságában.
***
A hallban gyülekeztünk, ahonnan már csak Harry és Dorothy hiányzott. Biztos valami rosszat csinálnak khm majd az orruk alá dörgölöm. A délelőttöt a városban, míg a délutánt összegyűlve a mi lakásunkba töltöttük. Hamarosan kezdődik a divathét, ahol semmi más nem lesz csak ruhák és nők. Azt hiszem ez együtt nem igazán jó párosítás, ha azt vesszük, hogy 5 csajjal jöttünk. Biztos ujjongani fognak, hogy ’nézzétek, de jó ruha!’. Az agyunkra fognak menni, de nem baj. Én egy barátommal jöttem tehát bármikor megmondhatom neki, hogy fogja be. Kézen fogva (hát, hogy máshogy?) érkezett meg a szerelmes pár, mire fájdalmasan felsóhajtottam, és körbenéztem a társaságunkon: ölelkeznek, puszilkodnak, csókolóznak, én meg még Alisha derekát se foghatom meg anélkül, hogy ne kombináljanak az emberek. Paul elkezdett valamiről magyarázni, de nem igazán figyeltem. Lehet kellett volna, de jobban lekötött a hotelból való kibámulás: riporterek, újságírók, testőrök, és nem utolsó sorban rajongók várakoztak ránk. A végszóra már én is odafigyeltem és végre indultunk. Alisha-t rábíztam a testőrömre, én pedig mögöttük siettem. Nehezen jutottunk át, de mikor ilyen nagyszabású eseményen veszünk részt, akkor még több testőr vesz minket körül. Sikeresen beszálltunk a limuzinba és Alisha megszólalt:
- húú azt tudtam, hogy sokan szeretnek titeket, de hogy ennyien. Ezt nem gondoltam volna –fejezte be majd szusszant egyet és hátradőlt a kényelmes ülésen.
- Hidd el, akik itt vannak, a fele nem szeret minket. Csak gondolj az újságírókra, riporterekre. Ez a munkájuk nem hiszem, hogy örömmel kergetnek minket – szólalt fel Liam, mire helyeslően bólintottam. Hamar odaértünk és nem igazán lepődtünk meg, hogy rengetegen vannak. Egyedül talán Alisha nézett ki tátott szájjal az ablakon. Elmentünk a hátsó bejárathoz, majd sietve bementünk. Bejelentkeztünk páronként, majd elfoglaltuk a helyünket az első sorba és beszélgettünk. Már rengetegen voltak bent, és hamarosan el is kezdődött. Minden nap más-más divatcégek ruháit mutatják be, hátha valaki vesz tőlük ruhát. Próbáltam normális fejet vágni, miközben legbelül untam magam, és ez még csak az első nap volt.
***

Az utolsó nap reggelén unottan keltem ki az ágyból, semmi kedvem nem volt, még egy napot végigülni. Édesanyám most azt mondaná, hogy ne legyek ilyen negatív, már csak egy nap, de én nem igazán rá ütöttem. Pedig ő olyan jó ember.
Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd elmentem reggelizni, és Alisha-t is megleptem egy reggelivel. Leraktam az asztalra, majd a nappaliba mentem, és mivel még semmi dolgom nem volt, bekapcsoltam a tv-t. Váltogattam a csatornák között, végül a sportnál maradtam, amin éppen valami focimeccs ment. Közben előhalásztam a telefonom és írtam a fiúknak WhatsAppon, hátha fent vannak már. A csoportba visszaírt Liam és Harry, ezért áthívtam őket, hátha van kedvük focit nézni. Kopogás nélkül törték rám az ajtót, mire lehurrogtam őket, hogy Alisha még aludna. A konyhába siettem és valami nassolni való után kutattam, majd mivel nem találtam, ezért inkább valami gonosz tervet eszeltem ki. A többieknek jeleztem, hogy kövessenek, majd besurrantunk Niall lakásába és a bőröndje után kutattunk. Tudtam, hogy mindig hoz magával dugikaját, ezért mindent átkutattunk, és végül mikor megtaláltuk, mindenből vettünk egy kicsit, majd nevetésünket visszafojtva mentünk vissza. Továbbnéztük a focit, ami nem volt valami nagy szám, de addig se unatkoztunk. Lehet, hogy kicsit hangosak voltunk, mert Alisha jött ki ’most keltem fel’ arccal, majd meglepődve vette észre a többieket, és miután intett egyet, a konyhába ment, valószínűleg reggelizni.
- Rá kéne hajtanod a csajra – suttogta Harry, mire Liam rosszalló pillantásokat küldött felé.
- Dehogy! – tiltakoztam, mert semmi értelme nem lenne, főleg, hogy semmi érzelem nem köt hozzá, csak barátunk vagyunk. Legalább a barátaim ne boronáljanak össze, ha már a média azt csinálja. – Nekem ott van Jessi! – mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél. Hagyjanak már engem békén a lányokkal, ott van az a sok modell is, Paul meg közben nyaggat Eleanor-ral, hogy az mekkora pont kavarna, ha újra összejönnénk, és ez kell a bandának most, de én ezt nem akarom. Tenyerembe temettem arcomat, és sóhajtottam egy mélyet. Hátradőltem a kanapén és egy mosolyt eresztettem az arcomra, majd figyelmemet a meccsre szenteltem, és a következő gólnál jó hangosan elkiáltottam magamat. Nem tudom mikor, de Alisha is becsatlakozott hozzánk, amin jót mosolyogtam. A délelőttöt tv-zéssel töltöttük, majd este végre utoljára mentünk el a divathétre. Elegánsan kiöltöztünk és párokban foglaltuk el a megszokott helyünket az első sorban. Elhangzott a köszöntő, majd hamarosan elkezdtek vonulni a modellek, amire nem is igazán figyeltem. De aztán hirtelen valami ismerőset véltem felfedezni, sokkot kaptam, a barátaim engem kezdtek bámulni, míg én csak az előttem vonulóra figyeltem. Ő a mellettem ülőt figyelte, én pedig legszívesebben fejbe csaptam volna magam. Most vette igazán kezdetét a divathét, tele izgalmakkal…

2014. február 9., vasárnap

62.rész: Hogyan szerezzünk párt 9 óra alatt?

Kedves Olvasók!
Elég régen hoztam új részt, de nekem is újra volt suli, ami nem jelentett mást, mint, hogy felelések, dolgozatok, házik- De mindegy nem panaszkodom, hisz mindenki így van ezzel. Remélem elnyeri a tetszéseteket az új rész, igyekszem hamar befejezni a blogot, de próbálom nem összecsapni a részeket. Jó olvasást! xoxo L*encii.~


~.Louis.~
Holnaptól kezdődik a divathét Párizsban, ahol kötelező megjelennünk. Még egy hülye esemény, amin vigyorogva kéne a kamerába játszanom magamat. Semmi kedvem az egészhez, főleg, hogy párt is kéne találnom magamnak, mielőtt Paul beszervezi nekem Eleanor-t. Múltkor se jártam valami jól vele.
Valentin nap után nagyon le lettem szidva, mert a többiek meglátták, hogy cigiztem és bepiáltam. Azóta Zayn jobban elrakta a cigiét, és a piakészletet is mindig ellenőrzik. Eszméletlenül idegesít, de meg kell őket értenem. Ma este indulunk Párizsba, tehát maradt még néhány órám. Megnézem a telefonomat, délelőtt 11 óra, tehát pontosan 9 órám maradt összeszedni valakit. Kimentem a szobámból és a nappaliba rohantam.
- Srácok, segítsetek valami párt keresni! – kiáltottam el magam, ahogy leértem, mire mindenki összerezzent. Leültem közéjük a kanapéra, majd vártam a többiek válaszát.
- Harry, nem tudod beszervezni Gemmát? – kérdeztem meg, mert senki nem mondott semmit.
- Sajnálom Louis, de ő szerintem nem fog ráérni, de felhívom neked – mondta, majd elvonult telefonálni. Nézzük, kik jöhetnek még szóba… Waliyha!
- Zayn – néztem rá kiskutyaszemekkel, tudom, hogy nagyon félti a húgát tőlünk. Pedig semmit nem ártanánk neki, főleg, hogy mindenkinek van barátnője. Vagyis, pontosabban mindenkinek foglalt a szíve. De talán nem is tőlünk félti, inkább a médiától. Zayn családja szerepel benne a legkevesebbet. Jó igen, a Story of my life klipünkben és a This is us-ban benne vannak, még a premierre is eljöttek, de amúgy ha el is jönnek meglátogatni Zayn-t, inkább csak elvonulnak valahova. Bár meg tudom őket érteni, Bradfordban is sokan zaklathatják őket. – A húgod, Waliyha nem érne rá? – kérdeztem ártatlan mosolyommal.
- Louis, tudod, hogy nem szeretem, ha a családom a média részévé válik – mondta komolyan, mire lehervadt a mosolyom. Akkor maradt Gemma, vagy a húgaim. Jézus, de gáz, hogy ha a húgom lenne a párom. De inkább, mint, hogy Eleanor. Akkor egyből el kezdenének pletykálni, hogy újra együtt vagyunk.
- Liam, tudod, hogy szeretlek – kezdtem bele, mire egyből félbeszakított:
- Lou, Ruth és Nicola nem túl idősek hozzád? Amúgy is Ruth-nak vizsgaidőszaka van, Nicola pedig… róla nem tudok semmit – fejezte be.
- Ajj, de nem akarok az egyik húgommal menni, az milyen ciki már – nyafogtam, mire mindenki rajtam nevetett. Egy szemforgatással elintéztem az egészet, majd gondolkodóba estem. Elővettem a telefonom, és az összes lehetséges párt felhívtam. A legtöbben nem értek rá, vagy hírességek és már van párjuk. Nevetséges vagyok, és reménytelen szerelmes. Bizonytalanul tekertem vissza a telefonkönyv elejére, majd pár másodpercig gondolkodva néztem Alisha nevére. Egy hónap ismertség után eljönne velem egy hétre Párizsba, csak, mint barát? Nem tehetem kockára az életét, azzal, hogy bevonom az én kis világomba. Már eddig is találkoztunk párszor, és egyből pletykálgattak, hogy együtt vagyunk. Talán a barátja, vagy nem is tudom kije, nem igazán örülne, ha Alisha egy híresség mellett villogna Párizsban, a szerelem városában. De talán egy próbát megér. Hirtelen mozdulattal nyomtam a nevére, majd vártam, míg felveszi.
- Szia Alisha, itt Louis – köszöntöttem vidáman. Kimentem a nappaliból és az emelet felé vettem az irányt, hogy a szobámba tudjak vele beszélgetni.
- Szia Louis – köszöntött, miközben hallottam a hangján, hogy mosolyog. Befészkeltem magamat a fotelomba, majd a kezem közé vettem a divathét programfüzetét és azt lapozgattam.
- Mik a terveid a jövő hétre? – kérdeztem meg hirtelen.
- Hát… - elkezdett kutakodni, majd valószínűleg elővette a naptárját és azt lapozta fel. – Egész héten dolgozom, megbeszélésről megbeszélésre fogok menni, aztán hétvégén pihenek – hadarta el.
- Mi lenne – kezdtem bele, de ő közbevágott.
- Ez rosszul kezdődik Tomlinson! – teremtett le, mire felsóhajtottam.
- Csak hallgass végig – kértem, mire ő is felsóhajtott – szóval, mi lenne, ha a jövő héten nem mennél be dolgozni, hanem – emeltem fel a mutatóujjam, bár úgy sem látta – velem jönnél Párizsba, mint a párom a divathétre – mondtam ki egy szuszra. Idegesen doboltam a combomon, miközben vártam a válaszát.
- Louis – kezdte lágy hangon, na, most biztosan megpróbál óvatosan visszautasítani! – Biztos vagyok benne, hogy egyből ránk akaszkodnának, és te sem és én sem úsznánk meg épp bőrrel. Valószínűleg a menedzsered se örülne neki, ha egy újabb lány kerülne képbe, annak ellenére, hogy csak barátok vagyunk. Az én főnököm, pedig kirúgna. Mindennek a tetejébe még ott van Jack is, akivel most egészen jól alakul a kapcsolatom, és nem akarom, hogy féltékenykedjen – fejezte be mondandóját. Elgondolkodtam rajta, és teljesen igazat adtam neki, de kell nekem egy pár!
- Ha kell, lefizetem a főnököd, és mindenkinek kijelentjük, hogy csak barátok vagyunk – próbáltam viccesre venni a dolgot, de legbelül én is tudtam, hogy nagyon nagy hülyeséget fogunk csinálni.
- Talán veled megyek, de mielőtt örülni kezdenél, leszögezek néhány dolgot: először is én fizetem a repjegyemet, nem fogok rajtad élősködni. Másodszor nem alszok veled egy hotelszobába. Harmadszor ne hozz félreérthető helyzetbe, és még csak poénból se mondd, hogy együtt vagyunk!
- Ilyet sose tennék! – szóltam közbe felháborodva.
- Ismerlek annyira, hogy tudjam, csinálnál ilyet. Negyedszer pedig lehetőleg ne kerüljek kamerák elé. Aztán valahogy el kell intéznem a munkahelyemen is a dolgot, meg te is beszéld meg a menedzsereddel, hogy mi legyen. Jack lesz a legnehezebb feladat, mert meg kell róla győznöm, hogy csak barátok vagyunk – fejezte be határozottan. Az első pillanattól azért kedveltem meg, mert annyira határozott volt, simán lerázott volna engem is a buliban.
- Rendben, megesküszöm mindenre, és ha már itt tartunk, a mai napot nem töltenéd velem? Úgyis este indul a gépünk. Akár Jack is átjöhet megismerni minket, hogy lássa a dolgokat – kérdeztem meg.
- Rendben, csak előbb el kell intézni ezt az egészet, de délután találkozhatunk – mondta kedvesen.
- Oké, intézkedem is! Szia – raktam le, és ugrándozva mentem le a lépcsőn. A nappaliba ráugrottam a kanapéra és elterültem rajta. Ez jó is lett volna, ha valaki alólam fel nem nyög fájdalmában. Nevetve feltápászkodtam és ujjongva újságoltam el nekik az új hírt:
- Lesz párom! Lesz párom! Lesz párom! – kántáltam, miközben a többiek furcsán méregettek, majd Zayn megszólalt:
- Lányokat meghazudtolva tudsz örülni valaminek. Most olyan voltál, mintha életed szerelme elhívott volna keringőzni a szalagavatóra – mondta, mire a többiek felnevettek, én pedig durcásan vettem tudomásul, hogy lesz párom! Tárcsáztam gyorsan Pault, aki hamar fel is vette.
- Szia Paul! Van egy barátom, aki el tudna velem jönni Párizsba. Még csak egy hónapja ismertem meg, és gondoltam szólok, hogy lett párom – mondtam neki, magamban pedig hozzátettem, hogy „nem kell beszervezned Eleanor-t”.
- Ez mind szép és jó Louis, de ne akarj még egy embert belerángatni a kis világodba! Csak jönni fognak a tippek, hogy együtt vagytok. Nem lesz ennek jó vége – magyarázott nekem, mire csak fájdalmasan felsóhajtottam.
- Tudom-tudom, de ő belement, és igyekszem normálisan viselkedni majd. Te pedig próbáld meg elérni, hogy ne kerüljenek rólunk ki képek és cikkek, légyszi – kérleltem.
 

- Rendben, de én figyelmeztettelek, hogy ennek rossz vége lesz – mondta és lecsapta a kagylót. Megint elkezdett apáskodni felettem és magyarázni a nagy tudásával! Jó igen ő a menedzserünk, de mit tud egy menedzser, amit én nem? Mindegy is. Írtam egy üzenetet Alisha-nak, hogy megoldottam. Már csak minden rajta, a főnökén, és Jack-en múlik. A konyhába mentem és ittam egy pohár narancslevet, majd a szobámba mentem és elkezdtem összepakolni a dolgaimat. Nem sok ruhát viszek, mert ott úgyis adnak rám valamit. Röpke fél óra alatt bedobáltam a dolgaimat egy bőröndbe, de mivel nem sikerült behúznom, ezért újra megpróbáltam ezúttal szépen bepakolni. Miután végeztem betoltam a sarokba a bőröndömet és lementem a többiekhez. A nappaliba ültek és valami műsort néztek, ezért én is csatlakoztam hozzájuk. Közben vártam Alisha hívását.
***

Egy óra múlva hívott is, miszerint a főnöke elengedte szabadságra, és már csak Jack-et kell meggyőznie.
Ezért meghívtam őket hozzánk, és hamarosan ide is érnek. Stephanie és Dorothy is itt van nálunk, ezért rájuk bíztam az ebédet, mivel ha én állnék be szakácsnak abból jó nem sülne ki. Hamarosan csöngettek, ezért az ajtóhoz siettem és beengedtem vendégeinket. Alisha-t puszival köszöntöttem, majd bemutatott Jack-nek, akivel kezet fogtam. Jack magasabb nálam, a haja sötétebb, majdnem fekete, de a szeme rikító kék. Nincs annyira kigyúrva, Zayn-hez tudnám hasonlítani. Beinvitáltam őket a nappaliba, ahol mindenki bemutatkozott, majd letelepedtünk a kanapéra és vártunk még, mert nem teljesen készült el az ebéd. A hangulat egyre oldódott, Jack nagyon jófej, semmi kétség, hogy bízni fog Alisha-ban és elengedi. Hamarosan asztalhoz ültünk és elfogyasztottuk a finom ebédet. Ezután az egész délutánt együtt töltöttük, ruhástul fürödtünk a medencébe, filmet néztünk, és tiniket meghazudtolva bohóckodtunk. Alisha és Jack is összemelegedtek, aranyosak voltak együtt. Eljött aztán a vacsoraidő, amit sajnos már nem velünk töltöttek, mert haza kellett menniük. Jack szerintem jól érezte magát velünk, és bízik bennem annyira, hogy elengedi a leendő barátnőjét velem egy hétre Párizsba. Idegesen doboltam az asztalon, miközben vártam, hogy Alisha írjon a fejleményekről. Ránéztem az órámra, még két órám van indulásig.
- Haver befejeznéd? – kérdezte meg hirtelen Zayn, mire észbe kaptam és abbahagytam a dobolást.
- Csak izgulok, hogy Alisha lesz-e a párom, mert nem akarok még egyszer Eleanorral tölteni egy napot! Nem hogy még egy hetet. El kell felejtenem őt – mondtam megkönnyebbülve.
- Figyelj, meg tudlak érteni. Csak meg kell találnunk Jessi-t és minden jóra fordul – mondta határozottan, majd felment a szobájába pakolni. Bár olyan könnyű lenne megtalálni. Ezután kaptam egy megváltó üzenetet Alisha-tól: „Jack simán belement, veled megyek. Mikor és hol találkozzunk? A.” Visszaírtam neki a repteret és az időpontot, majd boldogan baktattam fel a szobámba. Ledőltem az ágyamra és a plafont kezdtem bámulni. Az elkövetkezendő hét napban meg kell magamat játszanom, ami nem lesz könnyű, de már megszoktam. Nem érdekelnek a modellek! Se a ruhák! Csak újra magam mellett szeretném tudni Jessi-t!

2014. február 1., szombat

61.rész: Orokke

Kedves Olvasók!
Újabb résszel szolgálhatok nektek, remélem elnyeri a tetszéseteket. A cím direkt van ékezet nélkül írva, de ez kiderül a történetből. Louis része pedig direkt lett jelen időbe írva. Nem ma akartam kirakni az új részt, de aztán rájöttem, hogy mivel ma van Harry szülinapja ezért igazán megérdemli. Nagyon boldog szülinapot szeretnék kívánni a mi kis főszereplőnknek, aki ma lett 20 éves. El sem hiszem! Bár a tegnap kijött Midnight Memories klipjükben nem látszik, hogy már elmúltak 18, de mindegy is, mert mi így szeretjük őket. Nagyon besírtam a klippen, nagyon hülyék, érdemes megnézni.  Még egyszer boldog szülinapot kívánok Harry-nek, aki a kedvencem a bandában és egyben a blog főszereplője♥! Jó olvasást. xx L*encii.~

Másfél hónapja vagyunk Harry-vel boldog jegyesek. Még mindig mosolyt csal az arcomra, ahogy visszaemlékezek a koncertre. Ahogy folyton a gyűrűmet lestem, észrevettem, hogy a gyémánt szélén szívecskék vannak. Nagyon aranyos volt. Sajnos áprilisban indulnak a fiúk turnézni, így nem lesznek itt, amikor leérettségizünk Stephanie-val. A szalagavató már vagy egy hónapja volt, de sajnos nem Harry lett a párom a keringőnél. Lehetett volna, de én magam döntöttem így, mert nem lett volna jó, ha a sulit ellepi a sajtó. Így hát az egyik legjobb fiúbarátomat választottam, Dant. A szünetben nem igazán beszéltünk, de végül ő kért meg, hogy legyek a párja. A szalagavató remek volt, Dan-nel rengeteget készültünk ketten is a táncra. Igaz emiatt, már egyből jött a sajtó, hogy csalom a vőlegényem, de nem érdekelt. Amúgy is Harry már találkozott Dan-nel. Bírják egymást, azt hiszem. Rettentő nagy port kavart a lánykérés, mind a sajtóban, mind a suliban. Igen még nem vagyok 18, de nem érdekel, ez nem korfüggő. A legrosszabbat hagytam a végére: a szüleim nem igazán vannak most jóba, anya egy időre elment New Yorkba, valami munkaügyben, de nem igyekszik hazajönni. Apu mindenben mellettem állt, és ez nagyon zavarta anyut, mert például apu megengedte, hogy varrassak infinity tetoválást a csuklómra, ahogyan Harry is. Nagyon tetszik, bár anyu nem örült neki. Aztán a lánykérésről is csak apu tudott, anyu nem egyezett volna bele, de hát az apától kell elkérni a lányt, tehát Harry nem csinált hülyeséget. Szóval, ha véletlenül elválnak a szüleim, akkor az egésznek én leszek az oka. Nagyon örülök neki, de mindegy.

Miután mindezt végiggondoltam fáradtan keltem ki az ágyból. Harry saját lakásán vagyunk mindketten, mert ma van Valentin nap és az egész napot együtt töltjük. A többiekről nem sokat tudok: Danielle és Liam elmentek a karácsonyra kapott síelésre, ahogyan Perrie és Zayn pedig Párizsba. Niall és Stephanie elmentek Budapestre, nagyon aranyosak. Ők már múltkor felhasználták a masszázst, amit tőlünk kaptak. Louis pedig a banda házban van, sajnos egyedül. Kicsit féltem, hogy mit fog csinálni, de ahogy tudunk, megyünk is vissza hozzá. Ami minket illet, visszaadtuk Zayn-nek az üres csoki festékes üveget. Amit Niall-től kaptam szakácskönyv, abból már megcsináltam néhány receptet, de szerintem egy év alatt nem fogom befejezni. A mai napra nem terveztünk semmi különöset Harry-vel, nem fogunk kimozdulni, csak filmeket nézünk, hülyéskedünk, főzünk, de a lényeg, hogy együtt leszünk. Harry még aludt, ezért előkotortam a fényképezőmet a fiókból, majd lőttem róla néhány képet. Közben felébredt és morcosan nézett rám, amiért felkeltettem. Adtam neki egy csókot, majd visszafeküdtem mellé, és a mellkasába temettem arcomat. Mélyen beszívtam az illatát, majd lábunkat összekulcsoltam. Néhány perc múlva már csak egyenletes szuszogását lehetett hallani, ezért, hogy újra felébresszem, csókot leheltem ajkaira.  Morogva húzta ránk a takarót, mire a sötétben megkerestem haját, és játszani kezdtem vele. Abbahagytam és fel akartam állni, mire hirtelen visszahúzott kezeimnél fogva, ezáltal ráestem. Nyögött egyet a hirtelen jött súly miatt, ezért felálltam és lerángattam róla a takarót, hogy keljen már fel. Megdörzsölte szemeit, majd hirtelen pattant fel az ágyról. Kicsit megszédült, ezért erősen fogtam meg karját, nehogy elessen. Lebattyogtunk a lépcsőn, és amíg ő leült a pulthoz, és ráhajtotta fejét, én reggelit csináltam. Nem vittem túlzásba, ezért csak összedobtam néhány szendvicset. Bementem vele a nappaliba és Harry-t is húztam magam után. Letelepedtünk a kanapéra, majd ő a fáradtságra hivatkozva, fejét ölembe hajtotta. Ettem néhány szendvicset, a többit pedig az asztalra tettem, hátha Harry megeszi.

- Ennyire fáradt vagy? – kérdeztem, miközben haját kezdtem el simogatni. Csak morgott egyet, ezért nem is foglalkoztam vele, hanem bekapcsoltam a tv-t, és valami romantikus filmet néztem, ami nem rég kezdődhetett. Nagyon aranyos film volt, félpercenként szólaltam meg, hogy „de cuki, istenem”, vagy, hogy „csókold meg”, „tudtam, hogy megcsókolod” és hasonlók. Remélem, Harry elég mélyen aludt ahhoz, hogy ezeket az ömlengéseket ne hallja. 
- Harry most már igazán felkelhetnél lassan 11 óra lesz – figyelmeztettem, mire kinyitotta szemeit, rám nézett, majd vissza is csukta. – Jól van, akkor nem kapod meg az ajándékod – mondtam megsértődve, mire kipattantak szemei és felült.
- Ajándék? – kérdezte izgatottan, mire csak a tv-re néztem és nem válaszoltam. Beállt a tv és közém egy szál alsóban, ami nem igazán zavart, de nem tudtam az arcára figyelni. Leguggolt elém, és bevetette a kiskutyaszemeket. Megsimítottam arcát, majd megszólaltam:
- Majd később megkapod, most csináljunk képeket – mondtam izgatottan. Felmentem a gépemért, és leültünk a kanapéra, majd mindenféle fejet vágva lefotóztam magunkat. Ezután lehoztam az állványt és beállítottam időzítőre. Majd Harry-vel a nappali közepére álltunk, mire felkapott az ölébe és megcsókolt. Ellőttünk jó néhány szerelmes és dilis képet, közben rengeteget nevettem. Nagyon jól éreztem magam, pedig semmi különöset nem csináltunk, csak fotókat magunkról. Ezután felöltöztünk rendes ruhába, mert eddig pizsamába voltunk. Felvettük a Zayn-től kapott Mr. és Mrs mickey egeres pulcsit. Lementünk a konyhába és először főztünk együtt magyar ételt. Húsleves és pörkölt mellett döntöttem, mert azt biztosan szeretni fogja. Miután jó pár órát szenvedtünk, hogy elkészüljön, asztalhoz ültünk és elfogyasztottuk. Jó volt látni Harry elégedett arcát, ahogyan eszik. Örültem, hogy nem ragaszkodik az angol konyhához. Miután ezzel is megvoltunk, felmentünk a szobájába és beszélgettünk. Majd elkezdtük átadni egymásnak az ajándékát. Először én adtam neki oda. Nem nagy ajándék, de személyre szóló. Egy dögcédula, amibe belevésettem egy dátumot és egy szót: 2013. július 10. Örökké. Ekkor jöttünk össze. Az örökké-ben pedig az a különleges, hogy magyarul van beleírva. Nagyon kíváncsi vagyok a reakciójára. Szerintem egy dögcédula igaz, hogy úgymond nyaklánc, de mégis igazán fiús. Ezen kívül még egy dolgot kap, de az még titok. Odaadtam neki a kis dobozt, majd kinyitotta, először a dögcédulát kezdte vizslatni, majd próbálta elolvasni a magyar szót:
- orokke? – kérdezte meg, mire nevetnem kellett.
- Örökké, annyit jelent forever – magyaráztam meg neki. Párszor még mondogatta, hogy orokke, orokke, majd kivette a másik ajándékot is. Egy kis zsák volt, amiben zsetonok vannak. Ezeken a zsetonokon különböző dolgok vannak írva, mint például: a reggelit az ágyba kérem, csókolj meg, masszírozz meg, ölelj meg, tégy magadévá, szeretgess meg, fürdess meg, főzz nekem és a bónusz. A bónusz-nál bármelyiket fel lehet használni. Mindegyiket egyszer lehet használni, viszont bármikor. Az interneten lehetett ilyet kapni, de én inkább kézzel csináltam. Huncut mosoly ült ki arcára, mikor végignézte a kártyákat. Hirtelen megcsókolt, mire mosolyra húzódott a szám. Nagyon aranyos volt, hogy tetszik neki az ajándékom. A dögcédulát fel is vette.
- Most azonnal nem tudom felhasználni? – kérdezte meg miközben a ’Tégy magadévá!’ zsetont fogta kezében. Szájára raktam mutatóujjamat, miközben ölébe ültem, és vártam a reakcióját. A zseton kiesett a kezéből, és vadul falni kezdte ajkaimat, miközben keze bejárta egész testemet. Végigtapogattam kockáin és mielőtt kigombolhattam volna az ingemet, megállított, és ölébe véve indult meg a gardrób-hoz. Előhúzott onnan egy kerekes ruhaállványt, majd levett róla néhány dolgot: szexi fehérneműszett, harisnyakötő, fűző, bilincs, fekete miniruha.

- Vedd fel ezeket – kérlelt kiskutyaszemekkel, mire bevonultam a fürdőbe és felvettem. Kimentem, Harry éppen egy zenét kapcsolt be, majd elővett egy üveg masszázsolajt. Lefutott a konyhába, majd felsietett egy üveg borral és két pohárral. Letette, majd megint lement. Addig én leültem az ágyra és vártam. Felhozott egy doboz gyümölcsöt és tejszínhabot.
- Mire kellett ez a ruha Harry? – kérdeztem meg.
- Hogy utána letéphessem rólad – mondta perverzen. Az ágy mellé húzta az asztalt, majd megkínált borral. Leült mellém és először csak iszogattunk, majd elkezdtünk gyümölcsöt enni tejszínhabbal. Lágy dallam szólt a háttérben, mikor Harry ölébe ültem és elkezdtem a csípőmmel nyolcasokat leírni. Derekamnál fogva szorított, közben pedig nyakamat csókolgatta. Beleharaptam egy eperbe, mire ő leharapta a másik felét.  Elkezdte rólam letépni a ruhát, majd kilazította a fűzőt is, amitől jóval több levegőt kaptam, mint eddig. Elvettem még egy epret, amit csodálattal néztem, mert össze volt nőve egy másikkal. Az asztalon lévő gépemet előkaptam és lefotóztam. 
- Összetartozunk, akár csak ez a két eper – mondtam meghatottan, mire Harry helyeselni kezdett, majd újra megcsókolt. Utána megettük az epret, tovább folytattuk kalandos napunkat. Előkerült a bilincs, masszázsolaj, és még a bort is megittuk…

***
Egymás mellett feküdtünk az ágyon és próbáltuk feldolgozni a most történteket. Életem legvadabb óráin voltam túl, ezért még nem sikerült megemésztenem.
- Te mindig tudsz újat mutatni – dicsértem Harry-t miközben arcát fürkésztem. Dicsőséges mosoly ült ki arcára, majd megszólalt:
- Te sem panaszkodhatsz – mondta, mire elpirultam. Egy kósza vörös tincsemet söpörte ki az arcomból, majd puszit nyomott homlokomra.
- Még egyszer boldog valentin napot szívem – becézett Harry, mire adtam egy puszit a szájára, majd felültem. – Van még egy ajándékom számodra – mondta, mire ránéztem. – Csak menj be a fürdőbe – Gyorsan adtam neki egy csókot, majd sietve mentem be és tátva maradt a szám. A kádban rózsaszirmok úszkáltak, és beszínezték a vizet. Egy tálcán pedig gyertyák voltak gyümölcsnyárssal, csokival megöntözve. Levettem a ruhámat, majd beültem a kádba és kortyolgatni kezdtem valami üdítőt. Igazából nem tudom mi volt az, de nagyon ízlett. Hátradöntöttem a fejemet és élveztem a pillanatot.
~.Louis.~

Valentin nap. Persze, én meg itt ülök egyedül az ágyamon, miközben a többiek kettesben romantikáznak Párizsban, Budapesten. Nem lehetne igazságtalanabb az élet. Hirtelen ötlettől vezérelve előkapom a telefonom, végigtekerek a telefonkönyvben, majd Jessica nevére nyomok és a fülemhez emelem a készüléket.
- Hallo! Itt Rose Williams – Egy sóhajtás kíséretében nyomom ki a telefont. Reménytelen – gondolom magamban, majd egy kibuggyanó könnycseppet próbálok dühösen letörölni. Idegesen baktatok le a lépcsőn, majd a hűtőbe nyúlok és kiveszek egy üveg whiskeyt és jól meghúzom. A fiókból előveszem Zayn tartalék cigijét, majd meggyújtok egyet és jól beleszívok. Letüdőzöm, amitől köhögni kezdek. Minél többet szívok belőle annél jobban kezdem megszokni. A fáradtságtól a földre rogyom, és miután Harry dalát a Don’t let me go-t éneklem, felhajtom az egész üveget. Kiveszek még egyet a hűtőből, és anélkül, hogy elesnék, felmegyek a lépcsőn és bedőlök az ágyamba. Magamhoz szorítom a segítséget nyújtó italt, és kényszerítem magam, hogy elaludjak. Kapja be az egész Valentin nap!

2014. január 31., péntek

60.rész: Igen!

Kedves Olvasók!
Megint új rész, igyekeztem vele, és remélem elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást mindenkinek xx L*encii.~

~.Louis.~
- Bulira fel! – kiáltottam el magamat, miután mindannyian a nappaliban álltunk készen állva, hogy elinduljunk a Funky Buddha-ba. Imádom azt a szórakozóhelyet, elit, bármikor összefuthatunk egy hírességgel, és jó piák vannak. Nem vettem elegánsra az öltözékem, csak felvettem egy fekete nadrágot, egy feliratos pólóval, farmerkabáttal. Heten mentünk, ezért két kocsira lett volna szükségünk, de én beszerveztem egy limuzint, ha már szilveszter van. Kár, hogy Harryék nincsenek itt, de nekik fontos ez a mai nap. Dudálás hallatszott kintről, ezért felvettük a kabátunkat és beültünk a limóba. Köszöntöttem a testőrömet, aki egyben a sofőröm, majd elindultunk. A mini hűtőből előhalásztam egy üveg pezsgőt, majd mindenkinek töltöttem egy pohárral és koccintottunk az estére. Nem volt tőlünk annyira messze a hely, ezért röpke negyed óra alatt odaértünk. Szinte kiugrottam a kocsiból, majd a többiek is jöttek utánam, és már el is vesztem a nagy tömegben. Remélem, a testőröm nem talál meg. Hülyeség volt előre menni, mert most kereshetem meg a többieket, akik valószínűleg üres box után kutatnak. Ezért, hogy időt takarítsak meg, egyből kértem egy kör Jack Daniels-t, majd ahogy megkaptam a többiek keresésére indultam. Valahogy éreztem, hogy egy eldugottabb részre fognak menni, így hamar megtaláltam őket. Letettem eléjük a piájukat, majd lehúztam a sajátomat. Leültem Niall mellé az ülésre, majd elkezdtünk beszélgetni, ökörködni. Mindenki hozott egy-egy kört, mire már volt bennünk elég alkohol. Bevetettem magam a tömegbe és nézelődni kezdtem. Nem igazán volt a tervemben, hogy én most felszedek valakit, de azért egy táncpartner jól jönne. Hamarosan oda is jött hozzám egy plasztikcica, és elkezdett hozzám dörgölődve táncolni. Nem bírom az ilyen csajokat, sose jönnék velük össze, de azért élveztem a show-t. Nem kérdezősködött, hogy mi a nevem, meg hasonlók, mert vagy megismert, vagy egyszerűen nem érdekli. Az utóbbinak jobban örülnék. Egy ideje már táncolhattunk, mikor megfordult és megcsókolt. Nem igazán élveztem, ezért inkább nem csókoltam vissza, hanem helyette faképnél hagytam. Ezt most nem akarom! Nem lehetne csak táncolni? Leültem egy kicsit a bárpulthoz, és kértem egy whiskey-t, miközben azon elmélkedtem, hogy a lányoknak miért nem elég, ha csak táncolunk, miért akarják egyből, hogy felvigyem őket magamhoz? Ezt sosem értettem, bár egy kanos pasas biztosan nem gondolkodik ezen, sőt inkább örül neki. De nekem ott van Jessica, akit szeretek, csak nem tudom, hol van. Szép is ez a szerelem. Körbenéztem a bárpult környékén, és pont most ült le egy lány a mellettem lévő székre. Rendelt egy erőset, majd a tömeget kezdte pásztázni. Barna haja lágy hullámokban omlott a vállára, szemei zölden csillogtak, ruhája nem volt túl rövid. Szelídnek tűnt, ezért hát megszólítottam.
- Hello, nem lenne kedved egyet táncolni? – kérdeztem meg. Istenem ennél bénább megszólítást. Rám emelte tekintetét, ami azt sugallta: itt van még egy seggfej, akit le kéne pattintani.
- Ha a tánc alatt azt érted, hogy smárolni, majd felmenni a lakásodra, akkor köszönöm nem – mondta határozottan. Ő az én emberem!
- Azt hiszem, nagyon egy hullámhosszon vagyunk, én is épp most pattintottam le egy csajt, aki lesmárolt tánc közbe – fintorodtam el, mire kíváncsian nézett rám.
- Miért üldögélsz egyedül? – kérdezte meg, mire én elkezdtem magyarázni.
- Igazából, a barátaim az egyik boxban ülnek, csak mindenki hozta a barátnőjét – mondtam lecsüggedve.
- Neked nincs barátnőd? – kérdezte meg, mire egy kis gombóc keletkezett a torkomban.
- Hát a barátnőm, vagyis nem a barátnőm, de szeretjük egymást, ő mikor nem voltam vele, lelépett a kórházból – mondtam ki, amit már régóta magamba fojtottam. Sokkal könnyebb volt egy idegennek mesélni, előítéletek nélkül. 
- Jézusom, ki tesz ilyet? – kérdezte meglepve.
- Neked van barátod? – kérdeztem vissza. Egy kicsit gondolkodott, hogy mit válaszoljon, majd szólásra nyitotta száját:
- Bonyolult, de hosszú sztori lenne elmesélnem – mondta titkolózva, mire engem kezdett felcsigázni. Nagyon aranyos lány, nem tudnám elképzelni barátnőmként, de jó barátnak tűnik.
- Előttünk az egész éjszaka – mondtam neki. Sóhajtott egyet, majd mesélni kezdett valami pasiról, de nem igazán emlékszem a nevére. Figyeltem, bólogattam, helyeseltem, vagy éppen közbeszóltam, hogy „az a szemét!”. Miután elmondta baját, kicsit nyomottnak éreztem a hangulatot, ezért újra felkértem, hogy táncoljon velem. Örömmel karolt belém, majd a táncparkettre húztam és egymással szemben álltunk meg. Valami pörgős zene szólt, ezért arra próbáltunk táncolni, de utálom az ilyet, ezért bevetettem Harry szokását, miszerint a fülesemet bedugva kezdtünk el hallgatni egy lassú számot. Megölelt és úgy kezdtünk el lépkedni, csak mi ketten léteztünk. Ha ennek a bulinak vége, elkérem a számát és bemutatom a fiúknak. Hamarosan véget ért a szám, ezért elváltunk egymástól, és ő csillogó szemekkel nézett rám.
- Baj van? – szinte üvöltöttem fülébe, de a hangos zene még így is elnyomta a hangom.
- Csak rég táncoltam normális pasival – mondta, mire mindketten nevetni kezdtünk.
- Tényleg, még be sem mutatkoztam, Louis vagyok – mondtam.
- Alisha – mondta el nevét. Magammal húztam a többiekhez és bemutattam nekik. Elmondtuk nekik, hogy csak barátok vagyunk, meg hasonlók, és végre én se egyedül ültem a szerelmes párok között…
~.Dorothy.~
Egy fél órás út után, nagy nehezen találtunk parkolóhelyet, majd felmutatva a jegyünket, már el is foglalhattuk a helyünket. A VIP részlegen néhány sztár volt, és tehetősebb családok. Harry nem ismert senkit, amit nem is bántam, mert így kettesbe lehettünk. A VIP részleg, a színpad bal oldalán lévő páholyban volt, ahonnan remek rálátásunk lesz Bruno Marsra. Még szerencse, hogy hoztam fényképezőt, így rengeteg képet tudok majd róla csinálni. Számomra Bruno Mars nagyon nagy ember, imádom a dalait. Még körülbelül 5 perc volt kezdésig, ezért leültem a székre. Harry is helyet foglalt mellettem, majd összekulcsolta ujjainkat és nézte a gyűrűmet. Ideges volt, nem is tudom miért.
- Minden rendben? – kérdeztem meg kíváncsian, mire ellágyult, és kedvesen nézett rám.
- Igen, csak, izgulok, mert fogunk találkozni Bruno-val is – mondta nevetve. Lesz Bruno-val közös képem és aláírásom tőle. Ez volt életem egyik álma. Harry adott egy puszit a homlokomra, majd átölelte a vállamat. Ezt a pillanatot a fények kigyulladása zavarta meg, ami jelezte, hogy mindjárt kezdődik a koncert. Egy hatalmas sikítás hagyta el a számat, ahogy a többieknek is, mire Harry ijedten kapott a füléhez.
- Bocsi, azt hiszem nem készítettelek fel – mondtam pirulva.
- Nem baj – adott egy puszit – csak máskor szólj – mondta nevetve, mire megcsókoltam.
- Hello London! – húzta el a végét Bruno Mars, mire Harry füleit betapasztottam, majd sikítottam egyet. – Kezdődhet a koncert? – kérdezte, mire nagy hangzavar keletkezett. – Nem hallottam jól – viccelődött velünk, mire még hangosabban kezdtünk el kiabálni. Közelebb mentem a korláthoz, hogy jobban lássak. Az elengedhetetlen kalap a fején volt, farmernadrágot viselt, fehér pólóval és bőrdzsekivel. Eszméletlenül jól nézett ki, mint mindig, amikor képeken látom. Nagyon jó hangulatba kerültem, még jobban izgultam a találkozástól. Elkattintottam néhány képet a stadionról, majd ráközelítettem a színpadra és az ugráló, éneklő Bruno-ról próbáltam csinálni néhány képet. Néhány perc elteltével elkezdte énekelni az örök kedvencemet a Grenade-t, nem a jelentése miatt tetszik, hanem a klip, meg a dallam az, ami fergeteges. Igazából már három éves dal, de ennél jobbat még életemben nem hallottam.
- Easy come, easy go – kezdte el Bruno a sorokat énekelni, mire a közönség is vele együtt énekelt. A végére már Harry is énekelt, és ha jól láttam csillogott a szeme. Előkaptam a gépem és csináltam egy videót is a refrénről, meg néhány képet.
- Jól vagy? – simítottam meg Harry kezét, mire sóhajtott egyet, és rám mosolygott.
- Persze – mondta, majd átölelt. Jól esett a közelsége. Miután ez a dal is véget ért sorba következett a Marry you, When i was your man, Locked Out of Heaven, Treasure. Volt néhány Michael Jackson szám is, mert Bruno-nak ő a példaképe. Az utolsó dal éjfél előtt kezdődött és a Just the way you are volt. Számomra ez egy nagyon aranyos szerelmes dal. Harry felém fordult, majd elkezdett nekem énekelni, miközben megfogta a kezem.
- Oh, her eyes, her eyes, Make the stars look like they’re not shining – kezdte el mire nekem könnybe lábadt a szemem. Mire a dal végére értünk már szinte sírtam. Éjfélig egy perc volt hátra, mikor Harry újra beszédre nyitotta száját:
- Egy percem van, hú, szóval – kezdett bele idegesen, mire nevetnem kellett bénaságán. – Dorothy szívem, tudod, hogy nagyon szeretlek, az életemnél is jobban, ezért szeretnék tőled valamit kérdezni. Nem kell egyből válaszolnod, nem kell holnap megtörténnie, nekem az is jó, ha egy év múlva történik meg, de szeretnélek már magam mellett tudni, hivatalosan is. Édesapád mellettem áll, aminek nagyon örülök, ezért is volt bátorságom ezt megtenni. Dorothy nálad különlegesebb lányt nem is kaphattam volna, nem is értem hogyan érdemellek meg. Tudom, még csak fél éve vagyunk együtt, ezért sem erőltetem ezt az egészet, de muszáj megkérdeznem – mondta és térdre ereszkedett. Édes istenem! Annyira meg voltam hatódva, hogy eszembe sem jutott mit akar kérdezni, erre letérdel előttem. Istenem, hogy lehetek ilyen szerencsés? Elővett egy kis dobozt, majd azt szorongatta idegességében. – Dorothy White, hozzám jössz feleségül? – kérdezte meg, miközben a háttérben már a visszaszámolás volt. 5…4…3…2… - Igen! – kiáltottam el magamat, és miközben Bruno azt mondta, hogy „Boldog újévet!”, én lehajoltam Harry-hez és megcsókoltam. Érzelmesen, tele szenvedéllyel, úgy ahogyan még soha. Nyelve táncra hívta az enyémet, amit szívesen fogadtam, így lassú keringőbe kezdtek. Átkaroltam a nyakát, miközben ő derekamnál fogva szorongatott. Miután levegőhiánytól elváltunk egymástól, homlokomat az övének döntöttem, és így voltunk némán, néhány percig. Majd Harry kinyitotta a dobozt, mire nekem tátva maradt a szám. Egy egyszerű gyűrű volt, gyémánttal a közepén. Boldogan felhúzta az ujjamra, majd újra megcsókolt. Végül felálltunk és egymást ölelgetve a lehető legboldogabban álltunk és néztük, ahogy Bruno elköszön a közönségtől. Folyton csak a gyűrűs ujjamat nézegettem, ahogy megcsillant a fénybe. Az óriási tapsvihar után Bruno Mars lement a színpadról és várta a rajongókat az öltözőjébe. Szólt nekünk valami fickó, majd összeszedtük a holminkat és az öltöző felé mentünk. Idegesen álltam az ajtó előtt.
- Fél éve ugyanezt éltem át a ti öltözőtöknél, és emlékszem, hogy nem volt rajtad póló – mondtam nevetve.
- Azért, hogy elcsábítsalak – mondta huncut mosolyával Harry.
- Sikerült – mondtam mosolyogva, majd kinyílt az ajtó és Bruno beengedett minket. Lefagytam, nem tudtam beszélni, ezért inkább Harry vette át a szót.
- Bruno Mars! – örült úgy, mint egy rajongó, majd kezet fogtak. – Harry Styles vagyok, ő pedig a barátnőm, vagyis már a menyasszonyom Dorothy White – mondta büszkén, mire Bruno két puszival köszöntött és megölelt.
- Gratulálok nektek, mikor volt az eljegyzés? – kérdezte meg tőlünk. Ugyanolyan kedves, mint ahogy elképzeltem, ahogy hallottam a videókban.
- 5 perce – mondta lazán Harry, mire én elpirultam. Bruno-nak tátva maradt a szája.
- Ez megtiszteltetés, hogy az én koncertemen – mondta nevetve.
- Nekünk megtiszteltetés, Dorothy a legnagyobb rajongód – mondta Harry. Nekem is meg kellene szólalnom, azt hiszem, de nem tudok. 
- Akkor azt hiszem, örülnél néhány közös képnek nem? – kérdezte meg kedvesen, mire hevesen bólogattam. Odaadtam Harry-nek a gépemet, aki rengeteg képet elkattintott, majd cseréltünk és ő is beállt. Bruno Mars aláírta a telefonom tokját! Ez elképesztő. Adott még egy autogram kártyát is, amin az ő csodás képe van, aláírva. Életem legszebb napja, és biztosan sose fogom elfelejteni. Elköszöntünk tőle, mert már gondolom más is sorra szeretett volna kerülni. Kimentünk, és nem Harry kocsijához mentünk, hanem egy régi retro kocsiba szálltunk be. Bob volt a sofőr, Harry testőre. Köszöntünk neki, majd csak száguldottunk London utcáin. Harry-vel pezsgővel koccintottunk, majd forró csókban forrtunk össze. Stephanie-nak küldtem egy rövid üzenetet, miszerint: Menyasszony vagyok!.
 A körút után Harry saját lakására mentünk. Fájdalmasan lerúgtam a lábamról a magassarkút, majd Harry az ölébe vett. Felvitt a lépcsőn, mire nekem eszembe jutott valami: 
- Elvesztetted mindkét fogadást szívem – mondtam nevetve, miközben szorosan kapaszkodtam belé.
- Nem baj, de a menyasszonyom vagy, és ez mindennél fontosabb – mondta. Nagyon romantikus vőlegényem van, de jó nekem.
- Ezért megérdemled a jutalmat, csak nincs itt a csoki – mondtam szomorúan. 
- Dehogynem. Én mindenre felkészültem – mondta huncut mosolyával. Lehajolt hozzám mire megcsókoltam, majd lerakott az ágyra.
- Akkor kezdődjön az este, szívem – mondtam, mire vadul megcsókolt.

2014. január 30., csütörtök

59.rész: Veszíteni fogsz Styles!

Kedves Olvasók!
Meg is írtam az új részt, remélem elnyeri a tetszéseteket. Sajnos az előzőhöz még nem érkezett megjegyzés, de remélem tetszett nektek. Jó olvasást, xx L*encii.~

Harry segített kiszállni az autóból, majd összekulcsoltuk ujjainkat és együtt mentünk be az étterembe. Kinyitotta nekem az ajtót, majd beengedett. Romantikus hangulatú étterem volt, nem sok emberrel – szerencsére. Harry elintézte az asztalfoglalásunkat, majd odavezettek minket egy eldugottabb asztalhoz. Szépen meg volt terítve, az asztalon rózsaszirmok voltak szétszórva. Harry kihúzta nekem a széket, majd leültem és ő beljebb tolta azt. Ő is leült velem szemben, majd kinyitotta az étlapot.
- Mit szeretnél? – kérdezte meg, miközben felnézett a lapból. Én is megnéztem, mit lehet enni, majd megkívántam a görög tálat, ezért azt kértem. Harry pedig valami kimondhatatlan nevű ételt kért, ami állítása szerint biztosan nem kagyló lesz. Megérkezett a pincér, hozott egy üveg pezsgőt, két pohárral, majd felvette a rendelésünket. Elment, ezért nyugodtan folytathattuk beszélgetésünket. Harry kinyújtotta kezét az asztalon, ezért én is így cselekedtem, mire ő kézfejemet kezdte simogatni.
- Annyira boldog vagyok, hogy veled szilveszterezhetek – mondta ki őszintén, mire én csak elmosolyodtam.
- Mondtam már, hogy ez életem legjobb része? – kérdeztem, majd beleittam a pezsgőmbe.
- Igen, de még nyugodtan hangoztathatod – mondta Harry, mire elnevettem magam.
- El ne bízd magadat szívem – mondtam, mire ő durcás képet vágott. Közel hajoltam felé, hogy megcsókoljam, de pont jött a pincér, ezért inkább visszaültem. Harry duzzogva dőlt hátra a székén, majd megköszönte az ételt, mire a pincér elment.
- Jó étvágyat – mondtam, majd nekiláttam enni. Harry pedig csak ült, és nézett. Nem a legjobb úgy enni, hogy néznek, főleg, hogy vagyok olyan béna, hogy bármelyik pillanatban leegyem magam. Felnéztem a tányéromról, mire Harry megszólalt:
- Az előbb valamit elkezdtél, azt befejezhetnénk – mondta egy huncut mosoly kíséretében, mire egy korty pezsgővel „leöblítettem” a húst, és lágyan megcsókoltam. Belemosolygott csókunkba, ami engem is mosolygásra késztetett. Most már ő is nekiállt enni, de igazából ő sem tudta mit eszik, de szerinte finom volt. Miután elfogyasztottuk a vacsoránkat, halkan beszélgettünk. A pincér elvitte a tányérjainkat, majd desszert után érdeklődött.
- Én nem kérek, köszönöm – mondtam, ami nem igazán tetszett Harry-nek. Beleolvasott az étlapba, és úgy rendelt:

- Egy nagy adag fondue-t kérünk – mondta mire nekem kikerekedett a szemem. Nagy adag? Hisz az rengeteg.


- Harry az kicsit sok lesz – figyelmeztettem, de csak intett egyet, és a pincér felírta a rendelését. Kíváncsian vártam, hogyan fogja mindezt megenni, és majd nevethetek, ha nem sikerül neki. 
- Fogadjunk, hogy nem sikerül mindet megenned – Kinyújtottam felé kezemet, hogy rázza meg.
- Inkább fogadjunk, hogy ma lekerül rólad ez a ruha – javított ki Harry, mielőtt kezet ráztunk volna.
- Legyen mindkettő, egymástól függetlenül – mondtam, mire csak bólintott - A tét pedig a következő: Csoki, te és én, csak ketten, éjszaka – mondtam és kacsintottam egyet, mire vette a lapot és megrázta a kezem. Veszíteni fogsz Styles! – gondoltam magamban. Megérkezett a desszert, amit letettek Harry elé, majd megköszönte. Középről kivette a gyertyát és oldalra tette, majd kettőnk közé tolta a tálat. 
- Erről nem volt szó – mondtam és magam elé raktam a kezemet. 
- Nem volt benne a fogadásban – Ó te kis…! Felszúrt egy epret, majd belemártotta nutellába, és felém nyújtotta. Csak befogtam a számat, hogy még véletlenül se nyissam ki, és próbáltam az érzékszerveimet tompítani, hogy véletlenül se érezzem meg a nutella és eper finom illatát, mert Styles pont ezt akarja elérni, hogy elcsábítson egy nutellás eper. Nem fog elcsábítani egy nutellás eper! Miközben ezen gondolkoztam, Harry szexin – nem tudom ezt, hogy lehet, de neki sikerült – beleharapott az eperbe, amitől a szája széle nutellás lett, én pedig nem tudtam ellenállni, hogy ne csókoljam le onnan. A francba! Hirtelen kaptam ajkai után, mire meglepődött, majd elmosolyodott. Harry, az eper, és a nutella íze együtt valami eszméletlen. Mondanám, hogy próbáljátok ki, de ő a pasim! Na szóval, miután felkuncogtam a magam hülye gondolatain, elváltam Harry-től és inkább az asztalt kezdtem kémlelni, kerülve pillantásommal a tálat. Nem megy, egyszerűen vágyódom a nutellás eper után. Ha eddig legalább ötször nem mondtam ki, hogy nutella, akkor egyszer se. Visszatérve a jelenbe, Harry jóízűen falatozott, én pedig csak ültem és próbáltam minél normálisabb arcot vágni hozzá. Minden pillanatban azt vizslatta, hogy meddig bírom még. A legnagyobb húzása az volt, mikor az ujjával nyúlt bele egy másik szószba és felém nyújtotta. Mivel próbáltam nem reagálni, a krémet az arcomra kente! A maradékot pedig lenyalta az ujjáról. A szememmel már rengetegszer megöltem Harry-t, fogtam egy szalvétát, és a ragacsos arcomat kezdtem el törölgetni. Nem nagyon jött le, ezért elmentem a mosdóba rendbe hozni az arcomat. A mosdóba betérve a tükör elé álltam és egy törlőkendővel szedtem le az arcomon maradt csokit. Kicsit javítottam a sminkemen, megerősítettem vörös rúzsomat, majd visszasiettem Harry-hez. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit eszelt ki ellenem, ezért félve ültem le.  Ha jól láttam elég sok fogyott a tálról, aminek nem annyira örültem, de legalább az nem az én arcomra került.
- Remélem, örülsz, hogy le tudtam szedni – mondtam mosolyogva, mire ő arcomat kezdte vizslatni, és, mint aki veszített úgy evett tovább. Biztos voltam benne, hogy nem adta fel, csak a megfelelő pillanatra vár. Szótlanul eszegetett, mire én kezdtem magamat unni, ezért megfogtam egy epret, és mindenféle szósz nélkül elkezdtem enni. Körbenéztem és mindenütt normálisan viselkedő párokat láttam, nem kentek egymásra semmit. De ez nem igazán zavart, Harry felé nyújtottam az epret.
- Na, nem kóstolod meg? – kérdeztem furcsa hanglejtéssel, mire beleharapott az eperbe, és közben ajkai hozzáértek az ujjamhoz. Úgy csináltam mintha nem venném észre, majd újra beleharaptam a gyümölcsbe. Jól szórakoztam Harry-n, aki már küszködött a tállal, én pedig, mint a győztes úgy néztem rá.
- Látom elhitted már, hogy nyertél. Legyen gyereknapod – mondta, mire ezer wattos mosoly ült ki arcomra - viszont a másik fogadást én nyerem meg – jelentette ki, majd hátradőlt a székén és a hasára tette kezét.
- Mikor kezdődik a koncert? – kérdeztem meg témát váltva. Ránézett karórájára, majd számolgatni kezdett.
- Kevesebb, mint egy óra, azt hiszem, mire odaérünk az elég sokáig fog tartani, tehát jobb lesz ha indulunk – mondta, mire Harry rendezte a számlát – elég drága volt a fondue, főleg, hogy meg se ette -, majd felálltunk és elhagytuk a helyszínt. Kezét derekamra tette, mire melegség árasztott el. Kinyitotta nekem az ajtót, beültem, majd körbement és ő is helyet foglalt. Bekapcsolta a rádiót, majd elindultunk. Vigyázz Bruno Mars, jövünk!