2014. március 8., szombat

65.rész: Tökéletes

Kedves Olvasók!
Azt hiszem már ti is érzitek, hogy hamarosan a végére érünk. Nos, meg kell mondjam, hogy ez az utolsó rész, ezután pedig felteszem az epilógust és a köszönetnyilvánítást. Most még nem szeretnék búcsúzkodni, csak köszönök nektek mindent. Jó olvasást és minden csajnak boldog nőnapot!:D xoxo L*encii.~

~.Louis.~

Életem legfurcsább ébredése: egy pohár víz, ismeretlen fiú, és Jasmine. Hirtelen ugrottam fel, ahogy a jéghideg víz érintette nyakamat, mire elordítottam magamat, hogy „Fiúk ezt most miért kellett?”. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem a fiúkkal vagyok, hanem életem szerelme fekszik mellettem, velem szemben pedig egy ideges fiú áll. Védekező pozíciót vettem fel, majd félelmemet leplezve néztem farkasszemet az előttem álló fiúval.
- Jasmine? – szólítottam félve, mikor ismét mocorogni kezdett. Hirtelen pattantak ki szemei, majd meglepve nézett rám.
- Te mit keresel itt? – kérdezte ijedten, mire két tűz közé estem, és mindketten bosszúsan néztek rám.
- Én hoztalak haza – mondtam halkan, mire szemei kikerekedtek és gyorsan telefonált egyet. Elmerültem gondolataimban, ahogy reggeli édes hangját hallgattam. Még ilyen dühösen is nagyon szép volt, ezért próbáltam elrejteni csibész mosolyomat, nehogy a pasija vagy akárki is ez a fiú meg lássa.
- Most hívtam Alvint – Alvin istenem, ez még mindig röhejes – és azt mondta, hogy ő hozott el mindkettőnket, csak te jöttél be velem – mondta, mire helyeslően bólintottam. Egyik tincsével kezdett babrálni, majd pirulva nézett az előtte álló fiúra, aki gondolom nem a pasija, mert már megölt volna.
- Most már igazán nekem is elmagyarázhatnátok mindent – szólalt meg hirtelen, én pedig Jasmine-re néztem, hogy nyugodtan meséljen ő.
- Tudod, Bobby – Itt mindenkinek ilyen kisfiús cuki neve van? – róla már meséltem, ő Lewis – mondta, mire én homlokráncolva néztem rá, Lewis ez komoly?
- Miért is kaptam ezt a nevet? – szóltam közbe értetlenül.
- Mert nem akartam, hogy a testvérem megtudja, hogy Louis Tomlinsonba vagyok belezúgva – jelentette ki hirtelen, mire nekem elállt a szavam: nem múlt időben beszélt. A másik, pedig, hogy ez a Bobby gyerek valószínűleg az öccse, vagy a bátyja, bár nem néz ki olyan idősnek.
- Tehát ha jól értelmezem, akkor még mindig – néztem rá egy Harrytől tanult féloldalas mosoly kíséretében, mire ő csak pirulva lehajtotta fejét.
- Ez most komoly? Louis Tomlinson? A One Direction-ből? – mondta kiakadva Bobby, majd kiviharzott a szobából, és becsapta maga után az ajtót.
- Sajnálom, ha elrontottam mindent köztetek – feleltem kisvártatva, miközben visszaültem az ágyra. Csak legyintett egyet, majd leült mellém, én pedig meggondolás nélkül kulcsoltam össze ujjainkat, amitől először kicsit megijedt, de nem húzódott el.
- Tudod Lewis – nevetett – Az, hogy nem lehetünk együtt, nem azt jelenti, hogy nem szeretlek. Nem szeretnék belerondítani a mostani kapcsolatodba, és azt sem szeretném, hogy miattam szakítsatok azzal a gyönyörű lánnyal – mondta, mire elnevettem magam, ő pedig már-már sértődötten nézett rám, amiért a diszkréciója miatt nevetem ki. Pedig nem amiatt, hanem mert ő elhitte, hogy együtt vagyunk Alisha-val. Csak megráztam fejemet, majd magyarázkodni kezdtem:
- A lányra gondolsz a divatbemutatóról? – kérdeztem, mire ő aprót bólintott. – Ő csak egy haverom, semmi közünk egymáshoz, sőt neki barátja van. Hidd el, nekem nincs senkim, én még mindig rád várok – fejeztem be mondandómat, amit egy csókkal akartam nyugtázni, de ő csak óvatosan eltolt magától. Szomorúan és reménykedve néztem szemeibe, amikben apró könnycseppek gyűltek össze.
- Louis – szólított rendes nevemen, mire apró mosoly kúszott arcomra, miközben ő sóhajtott. Bíztatásként megszorítottam kezeit – én félek – bökte ki. – Nem tudok könnyen bízni, valahogy az utolsó kórházi élményem óta nem tudok olyan könnyen bízni a férfiakban – vallotta be, mire egy halk „sajnálom”-t böktem ki. Minden az én hibám. Vagyis ebből következtetve az életmódomé, hogy egy kis felkapott popsztárocska vagyok.
- Ezért nincsen barátod? Mert miattam nem tudtál másokban bízni? – kérdeztem meg óvatosan.
- Honnan veszed, hogy nincsen? – kérdezte meg tök komolyan, majd ijedt arcom láttára elnevette magát – tényleg nincsen, és nem is ezért, mert rengetegen próbálkoztak, de az én szívem már foglalt, és senki más nem tudná úgy betölteni ezt a szerepet, mint te, Louis Tomlinson – mondta ki, mire elmosolyodtam.
- Adjunk magunknak még egy esélyt – vetettem fel ötletemet – szeretném, ha újra tudnál bennem bízni. Nem tudom megígérni, hogy mindig minden rendben lesz, de az biztos, hogy én itt leszek veled, és még a legrosszabb napjaidon is számíthatsz rám! Játsszuk azt a játékot, hogy amíg nem állsz készen a kapcsolatunkra, addig nem próbálkozok be nálad, nem fogok csókokat csenni tőled, csak rajtad áll, hogy mennyit kell várnunk – mondtam, mire elmosolyodott, és nyakamba ugrott. Rajtam csimpaszkodott még akkor is, mikor kivezettem a hálóból, és a nagy nehezen megtalált konyhába vezettem, ahol Bobby szorgoskodott. Aranyos volt, ezért három főre terített. Leültettem a mellettem lévő székre Jasmine-t, majd kiböktem egy mondatot.
- Be kell valljam, Bobby először azt hittem, hogy ti együtt vagytok – mondtam, mire nevetésük bezengte az egész házat. Egyszerűen csodás napnak néztünk elébe, és ehhez nem kellett más, mint egy unalmas divatbemutató, egy szupermodell, és Dorothy, akinek mindent köszönhetek, hogy bátorított erre…

***

~.Jessica.~

Egy hónap, egy nagyon hosszú hónap kellett ahhoz, hogy ismét bízni tudjak, és együtt lehessünk Louis-val. Azóta a kapcsolatunk nem is lehetne jobb, a nevem pedig újra a régi. Ezt amúgy is jobban szeretem, na, mindegy. Ott hagytam Párizst, ahol új életet akartam kezdeni, mert rájöttem, a barátaim Londonban vannak. Bobby, az öcsém, pedig jött velem. És bár még mindig nincs barátnője, azért beajánlottam bár modell munkatársamnál. A médiában nagy port kavart, hogy én, Jasmine Jenkins, - a barátaimnak csak JJ – Louis Tomlinson barátnője vagyok, és még a nevem is más! De nem igazán érdekel, örülök, hogy végre kiderült. Újra a régi önmagam lehetek.
Imádom azokat a csodás péntek estéket, amiket nem egy kifutón kell töltenem, hanem a barátaimmal lehetek. Már kinőttünk ebből a hétvégi bulizásokból, sokkal jobban érezzük magunkat, ha együtt lehetünk mindannyian. Igaz, néha a fiúk nem érnek rá, vagy éppen nekem kell hirtelen elmennem valahova, de már megszoktuk, és igyekszünk minden szabadidőnket együtt tölteni. Nagyon jó kis csapatot alkotunk, Eleanor-ral is kibékültünk és már ő is velünk lóg. Talán összejönne az öcsémmel. Aztán még itt van Alisha, akiről azt hittem Louis barátja. Ő és a barátja is nagyon aranyos. Így 14-en alkotunk egy nagycsaládot, és semmi és senki nem tud minket szétválasztani.
Most is egy gyönyörű péntek estének nézünk elébe. Zayn és Perrie közös jövője már megpecsételődött, és nem kell sok idő, még mindenki csatlakozik hozzájuk. Igaz, hogy itt mi vagyunk Louis-val a legidősebbek, de szerintem mi leszünk az utolsók, akik összeházasodnak. Mindegy, addigra már lesz benne némi tapasztalatunk.

- JJ, szívem gyere ide – hívott oda magához Lou, aki azóta így szólít, mióta kiderült, az új-régi nevem. Odamentem hozzá és beleültem ölébe, miközben Niall kihozott hét tál pattogatott kukoricát, és minden párnak adott egyet. Akaratlanul is az öcsém, Bobby és Eleanor egy párt alkotnak, ami a filmezéseket illeti. Az újonnan beszerzett kanapén – a másik túl kicsit volt 14 embernek – mindenki helyet foglalt, majd elkezdtünk nézni egy filmet. Ami azt illeti a gondolataim ismét a jövőnk és a csodás életem körül forgott, mert rájöttem, hogy ezekkel az emberekkel vagyok boldog. És lehet, hogy a szüleim kitagadtak minket, de nekem ők a családom, és ez mindennél fontosabb. Ebből az életből már nincs vissza út, de be kell valljam, nem is akarok elmenni, ez így jó, számomra ez így tökéletes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése